Azokban a családokban, amelyekben váláskor szinte egybeolvad a szülő és gyermeke személyisége, nem ritka, hogy több generáción átívelően jelenik meg ez a mintázat. Nemcsak a válófélben lévő szülő érzelemvilága mosódik össze teljesen a gyermekéével –szinte lehetetlen differenciálni, hogy az érzés, ami megjelenik, melyiküké valójában –, hanem ő maga is még a származási családja összeolvadt masszájának része.
A „családi egomassza” kifejezést Murray Bowen amerikai pszichiáter és családterapeuta vezette be még az ötvenes évek végén, de a jelenség nem ismeretlen napjaink segítő szakemberei számára sem. Önmagában is számos feszültség, konfliktus, szorongás, akár pszichés vagy szomatikus tünet forrása lehet a határok hiánya, de olyan krízisek esetén, amilyen a válás, az összeolvadt családok fokozott szorongással, erős érzelmi megnyilvánulásokkal, és még intenzívebb egymásba kapaszkodással reagálnak.
A család külső határainak falai
Amikor új család alakul, azaz a fiatal pár kilép a származási családi körből, elköltöznek a szülői házból, saját lábra állnak, fontos, hogy kialakuljon mindkettőjükben az az érzés, hogy innentől ők lesznek egymás elsődleges családja. A szüleik, akik továbbra is fontos szereplői az életüknek, már a tágabb család részeivé válnak. Ezzel együtt szerencsés esetben egészséges családhatár is kialakul.
Azaz lesznek olyan területek az életükben, amelyek már csak kettejükre tartoznak, és abba nincs beleszólási és rendelkezési joguk sem a szülőknek, sem egyéb rokonoknak. Például, hogy miként rendezik be a lakásukat, mivel töltik a szabadidejüket, vagy ha már bővül a család, hogyan nevelik a gyermekeiket. Mindez együtt jár azzal is, hogy nekik kell meghozniuk olyan döntéseket, amelyekben korábban nagymértékben támaszkodtak a szüleikre. A közös felelősség, a közös döntések erősítik a család külső határainak falait, és teszik magabiztosabbá a családja menedzselésében egyre magabiztosabb párt.
