Betöltés...

Hiába a mobil, kapcsolati hálónk ugyanakkora

Kötődési kapacitásunk véges.

  • Pulzus

Bár a mobiltechnológiák és közösségi hálók korában egyszerű lenne kiterjedt kapcsolati hálót fenntartatni, továbbra is inkább csak barátok, családtagok kis körével ápolunk aktív kapcsolatot.

Valamiféle tudattalan „egy jön, egy megy”-elven szervezzük társas életünket, azaz kommunikációs mintázataink jobbára állandóak, még ha barátaink személye változik is – világított rá egy brit–finn közös kutatás.

A csoport másfél évig követte 24 diák a középiskola elvégzése utáni kommunikációs szokásait, például mobiltelefonálási adataikat.

E fontos átmeneti időszakban, amikor a fiatalok egyetemre kerülnek vagy dolgozni kezdenek, megváltoznak a viszonyok.

Azonban új barátságok szinte kizárólag a régiek kárára köttetnek, derült ki az adatokból: a megfigyeltek ugyanannyit telefonáltak, mint korábban, csak másokkal.

Képességünk véges a szoros érzelmi kötelékek fenntartására – látják bizonyítottnak a kutatók.

Az egyéni kommunikációs minták pedig annyira mélyen rögzültek, hogy még az új technológiák sem változtatják meg őket – vélik.

Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely az időhöz: múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz való viszonyunkkal foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk a Mindfulness-kalauz című könyvvel.

Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk

A hormézisről többnyire a böjt, a szauna, a hidegterhelés vagy az edzés kapcsán beszélünk, pedig a jól adagolt jó stressz a tányérunkon is érvényesülhet. A brokkoliban, a chiliben, a kávéban, a teában, a bogyós gyümölcsökben vagy az olívaolajban található növényi vegyületek nem egyszerűen tápanyagok: kis mennyiségben olyan jelzéseket adhatnak a szervezetnek, amelyek alkalmazkodásra késztetik a sejteket.