Ha szeretetteljes viszonyban álltunk az édesanyánkkal, akkor ez nagy eséllyel így marad a halála után is. Ha azonban még az életében nem békültünk meg egymással, akkor komoly munkát kell végeznünk a feldolgozáshoz. A konfliktus nem hal ugyanis meg az elhunyttal együtt. Sajnos az sem ritka, hogy némely anya annyi fájdalmat okoz a gyerekének, hogy a halála inkább megkönnyebbülés. Néha a szeretetteljes viszony is tartogathat azonban olyan meglepetést, hogy az elhunyttal zavart lesz a kapcsolatunk.
Gábor pánikbetegsége
Pszichológusa úgy vélte, hogy a fel nem dolgozott gyász állhat a háttérben, ezért hozzám irányította a negyvenes évei elején járó, pánikbeteg Gábort. Mint kiderült, az édesapját nem ismerte, de melegszívű, életvidám édesanyát adott neki a sors, ezért egész gyerekkora és korai felnőttévei ebben az erős megtartó kötelékben teltek.
Huszonvalahány éves korában az édesanya daganatos beteg lett. Gábor odaadóan gondozta, kezelésekre vitte, ellátta a legdrágább vitaminokkal és táplálékkiegészítőkkel, ám röviddel a mama kórházba kerülése után felhagyott a látogatásokkal. Félelemmel és viszolygással töltötte el édesanyja látványosan romló állapota, a tumor külső megjelenése az arcán, a testén, ezért kimenekült a fájdalmas élethelyzetből.
Édesanyja halála után nem gyászolt, mivel valahányszor eszébe jutott az anyja, az utolsó időszak rémképei jelentek meg a szeme előtt. Sikeresen leállította ezeknek a képeknek a belső vetítését, ám egyúttal a gyászát is. Mindezek hátterében erős bűntudat is állt, hiszen cserbenhagyásnak élte meg a viselkedését.
