Betöltés...
Egy apa, aki elveszítette a fiát, egy futó, aki soha nem áll meg, és egy ember, aki a saját fájdalmát mások reményévé próbálja formálni. Csingár István ultrafutóval beszélgettünk arról, hogyan lehet mentálisan kibírni több mint két nap folyamatos mozgást, mit tanít a gyász, és miért lett számára a futás több, mint egyszerű sporttevékenység.
Anyák napja sokaknak ünnep, de vannak, akiknek ez a vasárnap egészen mást jelent: a gyász egyik legnehezebb időszakát. Mit kezdhetünk a gyermekvesztés fájdalmával, a kimondható és kimondhatatlan érzésekkel, és hogyan lehet együtt élni a hiánnyal? A Bátor Tábor Lélekmadár programjának pszichológusaival, Hosszú Dalmával és Kubovics-Juhász Csillával beszélgettünk arról, mit jelent ma a gyász, hogyan segíthet a közösség, és miért nem kell – és nem is lehet – egyedül hordozni a veszteséget.
Rájöttek, mi történik azok agyában, akiknél az átlagosnál jobban elhúzódik a gyász, de ezt a lelki zavart továbbra sem elsősorban gyógyszerekkel, hanem pszichoterápiával kezelik. Mi állhat egy komplikált gyász hátterében? Miért nehéz egy ilyen megrázkódtatásból felállni? És hogyan segíthetnek ilyenkor a barátok? Gyászterapeutával beszélgettünk.
A reményvesztettség akkor is természetes, ha valaki parlamenti választás után éli át, mert alulmaradt a kedvence. A mentális egészség érdekében érdemes tisztában lenni a lelki mechanizmusok természetével, mert ezek sokszor nem úgy működnek, ahogy gondolnánk.
A gyász önmagában is nagy teher, de nehezítheti a feldolgozást, ha nem a megfelelő temetkezési formát választjuk elhunyt családtagunk számára. Hogyan döntsünk a koporsós, a hamvasztásos vagy a szórásos temetés között? Milyen lélektani terhei lehetnek az otthon tartott urnának? Miért lenne szerencsés, ha minél többen nyugodnának a természet lágy ölén?
Még mindig sokszor gondoljuk azt, hogy a krónikus hasi fájdalmaknak kizárólag biológiai okaik lehetnek. Az alábbi szívszorító eset főszereplője szerencsére hamar rájött, hogy a testi gyógyuláshoz a lelkét is ápolnia kell.
A gyász feldolgozása után az eltávozott szeretteinkkel szimbolikus kapcsolatba kerülünk, ami nem csupán emlékezést jelent, hanem eleven kapcsolódást. Ez független attól, hiszünk-e a lélek túlélésében, avagy sem. Hogy ez a kapcsolódás létrejön-e, és ha igen, milyen minőségben, azt – miképp a történeteink mutatják – sok minden befolyásolhatja.
A szülők szakítása, válása, egy közeli rokon halála – mind extrém módon megterheli a gyerekeket, még ha nem is látszik rajtuk. Nem könnyű, ha a szülőnek is fáj, de egy kis odafigyeléssel nagyon sokat segíthet a gyereknek – tudtuk meg Singer Magdolna író, gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember új podcast-sorozatának utolsó, negyedik részéből.
Miken szoktunk rágódni egy trauma után, és milyen kérdéseket kellene inkább ehelyett feltenni magunknak? Mit kell tenni, hogy úgy tudjunk továbblépni egy gyászfolyamatból, hogy közben ne érezzük úgy: eláruljuk elhunyt szerettünket? Hogyan lehet egyszerűen segíteni önmagunkon és másokon, ha valami nagyon fáj? És hogyan tud a személyiségünk fejlődni a gyászból és traumákból való kilábalás során?
Minden változás veszteséggel jár, minden búcsúval elveszítünk valakit, de ha nem gyászolunk, ha nem siratjuk meg azt, aminek örökre vége, aligha tudunk újra szeretni, újra élni. Feldmár András és a 2022-ben elhunyt Büky Dorottya 2015-ös, tévelygőknek írott párbeszéde ezúttal a veszteségekről és újrakezdésről szól.
Sokak számára ismeretlen fogalom a gyászkísérés. Pedig nem muszáj egyedül végigvergődnünk a tragikus események utáni szenvedés hosszú alagútján. Erről szól Singer Magdolna író, gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember új podcast-sorozatának harmadik része.
Az egyik legnagyobb tabu még mindig a perinatális gyász: a szülők nem adhatnak utat fájdalmuknak, amikor meghal a magzatuk vagy a kisbabájuk. Pedig a továbblépéshez nélkülözhetetlen lenne veszteségük elismerése – derül ki Singer Magdolna író, mentálhigiénés szakember új podcast-sorozatának második részéből.
Az elviselhetetlen lelki fájdalomban, amit néha érzünk, megérinthet minket a halál szele. Elhessegetés és tagadás helyett szembe is nézhetünk az érzéssel. Tanulhatunk, fejlődhetünk általa, sőt a változásunk záloga lehet.
Válás, szakítás után a legtöbben új korszakba lépünk: a „mi” helyett újra „én” leszünk. Az út kacskaringós, de az úti cél megéri a lelki munkát.
Technika- és médiavezérelt mai világunkban általánosnak tekinthető, hogy a fizikai valóságon kívül digitális életben is létezünk. De vajon hogyan lépünk be a digitális életbe, és hogyan távozunk belőle? Meddig tart ez az életünk?
Az elviselhetetlen lelki fájdalomban, amit néha érzünk, megérinthet minket a halál szele. Elhessegetés és tagadás helyett szembe is nézhetünk az érzéssel. Tanulhatunk, fejlődhetünk általa, sőt a változásunk záloga lehet.
Hogyan lesz a gyászból harag és gyűlölet, majd csillapodnak az érzelmek, akár annyira, hogy ismét szeretni tudjuk a minket becsapó hozzátartozót? Többek között ezt a témát járták körül a HVG Extra Pszichológia Szalon legutóbbi estjének vendégei, Singer Magdolna és Orvos-Tóth Noémi, akik a csak a halál után kiderülő élethazugságok feldolgozásáról beszélgettek.
Singer Magdolna gyásztanácsadó Élethazugságok című új könyvében olyan sorsokat tár elénk, amelyek főszereplői gyászolók, akik szerettük halála után szembesülnek annak kisebb-nagyobb titkaival. Főleg nagyobbakkal, derül ki az itt közölt előszóból.
Összezavaró és sokkszerű, amikor valaki – főleg a szerelmi partner – minden előjel és magyarázat nélkül csak úgy eltűnik az életünkből. Miért ilyen nagy a ghosting hatása, és hogyan csökkenthetjük az ártalmait?
Ha kreatív emberekre gondolok, nemcsak kiváló alkotók jutnak eszembe, hanem azok is, akik rendkívüli kreativitásukról tettek tanúbizonyságot, hogy miképp enyhítsék szenvedésüket egy-egy szomorú eset, sőt tragédia után.
