Lehet-e bármilyen különbséget tenni a férfiak és a nők gyászában, veszteségfeldolgozásában?
Nehéz úgy beszélni a női gyászról, hogy közben ne vonjunk párhuzamot a férfiakéval, ugyanakkor mégis vannak veszteségek, amelyek kifejezetten a női identitást érintik. Például az az anya, aki sérült gyermeket nevel hosszú évekig, a gyermek halálával légüres térbe kerül, és ez nagyon erősen befolyásolja a gyászát. A perinatális veszteség, vagyis a magzatvesztés, a szülés körüli halál, a vetélés is ilyen – azzal együtt, hogy a férfiakat szintén megviseli, mégiscsak a nő az, aki fizikailag is elszenvedője, és aki általában mélyebben kötődik a születendő gyermekhez. De említhetnénk a kényszerűségből vállalt abortuszt vagy akár a meddőséget is, ami önmagában a sikertelen lombikkezelések miatt is tortúra, és maradandó egészségkárosodást is okozhat. Ebben a küzdelemben minden veszteség után ott van a gyász, a fájdalom, a kudarc érzése.
A nehezített gyermekvállalás nem csak az egyén identitását támadja, a párokat is megannyi stresszes helyzet és kihívás elé állítja, ami nemritkán a kapcsolat megromlásához, végéhez vezet. Kik azok, akik sikeresen átvészelik ezt? Mitől függ, hogy a nehézségek az összetartozás érzésének megerősödését hozzák-e? Tanács Eszter pszichológus írása.