Tresó Bernadett saját tapasztalatából tanulta meg, miért fontos időben felismerni és komolyan venni a kiégés figyelmeztető jeleit. Holisztikus szemléletében a testi, mentális és érzelmi egyensúly, valamint az életmód szorosan összefüggnek. Meggyőződése, hogy a hosszú távú siker és a fenntartható teljesítmény egyik legértékesebb erőforrása a belső stabilitásunk. Bécsen át Bázelig vezetett útja során több mint húsz év nemzetközi nagyvállalati tapasztalatot szerzett. Ma változásmenedzsment- és transzformációs szakértőként, business mentorként támogatja a vállalatokat és vezetőiket a digitális és szervezeti átalakulások emberi oldalának kezelésében, valamint a fenntartható teljesítmény megőrzésében. A Human Talkson is fellépő szakembert arról kérdeztük, miért fáraszt minket másképp a digitális világ, mit jelent a vállalati longevity, mit tanulhatunk Svájctól, és miért lehet napi két perc őszinte önreflexió hosszú távú befektetés.
Két ember ugyanazon a napon töltheti be a 65-öt úgy, hogy az egyik még egészséges, aktív és dolgozni szeretne, a másik pedig már évek óta betegségekkel és csökkenő munkaképességgel él. Andrew J. Scott közgazdász szerint a hosszabb élet önmagában ezért még nem társadalmi nyereség: az számít, mennyi egészséges év jut nekünk, és milyen lehetőségekkel érkezünk meg az időskorba. Magyarországon ezt különösen élesen mutatják az egészséges életévekben látható regionális különbségek.
Hogyan élj tovább, jobban?
Egy tested van, és egész életedben ezzel élsz. Hogy húsz év múlva hogyan érzed magad, nagyrészt azon múlik, amit most csinálsz.
De mi az a néhány dolog, ami tényleg számít?
Orvosok, kutatók és gyakorlati szakemberek segítenek megérteni, mit tehetsz azért, hogy ne csak egészségesebb, hanem kiegyensúlyozottabb is legyél.