Inkább nők voltak vagy férfiak, fiatalok vagy idősek, vidékiek, netán fővárosiak? Értelmiségiek vagy főleg munkások? Milyen lehetett a személyiségük? És mi lehetett a magyar besúgók legfőbb indítéka az információk átadására: kényszerítő körülmények, ideológiai-politikai meggyőződés, netán hazafiasság, hogy a haza ellenségeit minden erővel meg kell állítani?
A nyilvántartási kartonokból mindez kiderülhet, de miután még soha senki nem vizsgálhatta át – mellesleg nem is bírta volna átvizsgálni – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) és a különféle szolgálatok irattáraiban még mindig megbúvó, összesen mintegy 40 kilométernyi papírt, az efféle statisztikai kérdések megválaszolása a jövő történészeinek feladata lesz. A besúgás lélektanáról azonban máris sokat tudni, hiszen a jelenségnek jelentős szakirodalma van.
Az ígértnél két héttel később, de megnyílik az a bárki számára elérhető internetes adatbázis, amelyben az ügynöklistákat lehet majd böngészni. Mutatjuk, hogy mikor mit találhatunk az adatbázisban, és azt is, mi fog abból hiányozni.