Sokan kezdenek el diétázni és sportolni a fogyás érdekében, de miért vallhatunk kudarcot akkor is, ha tartjuk magunkat a szabályokhoz? Milyen mélyebb összefüggések bújnak meg a felszín alatt, és mi köze ehhez annak, hogy milyen kötődésünk alakult ki a szüleinkkel? Milyen eszközökkel lehet egészséges kapcsolatot kialakítani az evéssel?
A HVG Human Talks konferencia azt járja körül, hogy mit tehetünk, hogy hosszú távon is megőrizzük egészségünket és életminőségünket, beleértve nem csak a fizikai, de a mentális egészséget is. Lukács Liza szakpszichológussal, az evészavarok szakértőjével arról beszélgettünk, hogy milyen kötődési nehézségek állhatnak az evésproblémák, evészavarok mögött.
Miről fogsz beszélni a Human Talks konferencián, és hogyan kapcsolódik majd az előadásod a saját munkádhoz?
A témám az lesz, hogy miért válunk függővé a külső visszajelzésektől, a társadalmi elvárások, a közösségi média, a reklámok hogyan hatnak a testképre, a testünkkel kapcsolatos érzéseinkre, illetve mennyiben határozzák meg, hogyan eszünk.
Az én munkám pszichológusként arról szól, hogy a felszíni tünetek és viselkedések mögött rejlő mélyebb összefüggéseket feltárjam. Az, hogy hogyan viszonyulunk az evéshez, a testünkhöz, mi határozza meg az önképünket, a családunkban, gyerekként alakul ki.
Később más társas, társadalmi hatások is befolyásolják, de nem mindegy, hogy milyen alapokat hozunk a családból. Ezek sokszor olyan minták, amik több generációra nyúlnak vissza.
Tudsz példát mondani egy ilyen mintára?
Az evés és a kötődés a születésünk pillanatától kezdve összekapcsolódik: csecsemőként teljesen a gondviselőinktől függünk, ők etetnek minket, így gondoskodnak rólunk, miközben a kötődésünk stílusa is formálódik. A kötődés lényege egyrészt az érzékenység, vagyis hogy a szülő mennyire érzékeny a gyerek szükségleteire és igényeire, a másik pedig a válaszkészség, az, hogy megfelelő módon tud-e reagálni ezekre. Régen sokszor a baba minden felmerülő szükségletére az volt a válasz, hogy „biztos éhes”, ma már viszont többen tisztában vannak azzal, hogy nem lehet minden helyett ételt adni. A szoptatásnál még nem biztos, hogy problémát okoz, ha a gyerek megnyugtatásra vágyik, én meg enni adok neki, mert a szoptatásban benne van az ölelés, a testi közelség, ami megnyugtatólag hat rá.
De később, amikor már szaladgál, és egy adott konfliktust egy csomag gumicukorral akarunk megoldani, már elkezdhet a gyerek megnyugtató hatást társítani az ételhez, mert azt adtak neki valódi megnyugtatás – érintés, beszélgetés – helyett.
Ennek aztán később az lehet a következménye, hogy az érzelmi igényeit a gyerek, majd később a felnőtt az étellel fogja kielégíteni, mert nem tanulta meg, hogy van ennek más módja. De jó példa az a sok családban hangoztatott mondat is, hogy „edd meg, mert később éhes leszel”. Ez egy ártalmatlan mondatnak tűnik, de azoknál, akik felnőttként többletfogyasztással küzdenek, sokszor látjuk, hogy előre esznek, azaz abban a pillanatban még nem éhesek, csak meg akarják előzni a későbbi éhséget. Ilyenkor az éhséget veszélyforrásnak tekintik, félnek tőle. Ebben van annyi racionalitás, hogy 100 évvel ezelőtt az éhség valóban veszélyforrás volt, ezért is tanulhattuk ezt a szüleinktől, akik pedig az ő szüleiktől tanulták. Viszont ez ma már kevésbé érvényes, mert ma sokkal inkább a túlfogyasztás vezet egészségkárosodáshoz.
Sokan evéssel reagálnak arra, ha szomorúak, dühösek, magányosak vagy éppen unatkoznak. Ők jellemzően bizonyos ételeket kívánnak meg, amelyeket azonnal el is fogyasztanak, anélkül, hogy valódi éhséget éreznének. Lukács Liza evészavarokkal foglalkozó szakpszichológust többek között arról kérdeztük, miért kapott ilyen fontos szerepet az evés, és mit tehet az, aki egészségtelen étkezési mintákat sajátított el gyerekkorában.
Vagy beszélhetünk a pazarlásról: sokan azt tanulták meg otthon, hogy nem szabad pazarolni, az összes ételt meg kell enni, ami a tányérra kerül. A nagyszüleink idejében érthető volt ez az aggodalom, de ma már kevésbé, ráadásul az is pazarlás, ha feleslegesen eszel meg valamit, mert az aztán súlyfeleslegként jelenik meg a testeden. Arról nem is beszélve, hogy manapság ha mindent megeszünk a tányérról, akkor van esély rá, hogy pusztán emiatt elhízunk, ugyanis sokkal több étel van ma a tányérunkon, mint a nagyszüleinknek volt. Emellett más összetevőjűek, más minőségűek is.
