Az evéshez fűződő viszonyunk már csecsemőkorban elkezd kialakulni, majd meghatározza az is, hogy gyermekkorunkban hogyan etettek minket, milyen étkezési szokásokat tapasztalhattunk a családi asztalnál. Mielőtt a problémákra rátérnénk, beszéljünk arról, mi jellemzi az egészséges étkezési szokásokhoz szokott családokat.
Mindennek az alapja, hogy a szülők rendben legyenek a saját testükkel: figyeljenek rá, törődjenek vele, és a viszonyuk is egészséges legyen az ételekhez, étkezésekhez. Ez azt jelenti, hogy tisztában vannak a szükségleteikkel, komolyan veszik a testük jelzéseit, ami nemcsak az éhség- és telítettségjelekre igaz, hanem más alapvető szükségletekre is, mint például a szomjúság, a fáradtság, a fizikai és az érzelmi biztonság vagy éppen a betegségre utaló tünetek. Ez adja meg a helyes táplálkozás alapjait, és bár egyszerűnek tűnik, mégsem működik nagyon sok embernél.
Gyakori, hogy a súlyfelesleggel küzdő páciensek a fogyókúra oldaláról közelítik meg a problémát, pedig az egész ott kezdődik, hogy abbahagyjuk az evést, ha már jóllaktunk, és nem eszünk, ha nem vagyunk éhesek. Megtanuljuk elkülöníteni egymástól a különböző testi és érzelmi szükségleteinket. Ehhez persze tudni kell nemet mondani a kínálásra, az étellel jutalmazásra, ami ugyancsak sok felnőtt embernek jelent problémát.
A szakirodalom négyféle etetési stílust különböztet meg, közülük irányadónak azt tartja, amellyel már kisgyermekkortól kezdve egészséges viszonyt tudunk megalapozni az evéssel és az ételekkel. Az irányadó szülő érzékeny a gyermeke valódi szükségleteire, helyesen azonosítja be azokat és megfelelően reagál rájuk. Étellel nem nyugtat, jutalmaz vagy vigasztal, hanem éhséget csillapít, amikor itt van az étkezés az ideje. A téves visszajelzések összezavarják a szükségletfelismerést, ami ezáltal nemcsak a táplálkozást érinti, hanem például az érzelemszabályozást és az önmegnyugtatást is.
Hogyan etet pontosan az irányadó szülő?
Kereteket ad az étkezésnek, azon belül pedig szabadságot a gyermeknek. Megszabja, hogy egy nap több étkezésből áll: reggeli, ebéd, vacsora, és esetleg tízórai vagy délután uzsonna, de nem határozza meg percre pontosan, hogy ezeknek az étkezéseknek mikor kell történniük. Másfél-kétórás időtartamot érdemes erre hagyni, étkezési sávokban kell gondolkodni, nem merev időpontokban. Ha a család ritmusa az, hogy reggel hétkor reggeliznek, de a gyerek akkor még nem éhes, reggelizhet nyolckor is. A lényeg, hogy a különböző étkezések időben megfelelően elkülönüljenek egymástól, és két étkezés között teljesen meg tudjanak feledkezni az evésről. Az otthon elérhető ételfajtákról is a szülő dönt, de ebben mindenképpen vegye figyelembe a gyermek szükségletein túl az ízlését is. Fontosak a keretek, de az is, hogy a gyermeknek a korának megfelelő döntési lehetőségeket adjunk.
Mi a helyzet az édességgel?
Az irányadó szülő az édességet is hasonló rugalmassággal, de keretek között kezeli: nem tiltja, de nem is engedi korlátlan mennyiségben és bármikor fogyasztani. Nem jutalmaz édességgel, de nem is büntet annak megvonásával. Az édességnek is van helye, erre ideális a délutáni uzsonna. Néhány páciensem megpróbálta teljesen megvonni otthon az édességet a gyerekeitől, de nem jártak sikerrel, és ezt nem is tanácsolom senkinek, általában ugyanis visszafelé sül el a dolog: a gyermek sóvárogni fog a „tiltott” ételek iránt.
Lukács Liza szakpszichológus
Szirbek Anita
Egyszer pedig el fog jönni az a nap, amikor már ő maga dönt az étkezéséről; és a folyamatosan sóvárgó gyermek vajon mit fog választani? Ha azt tapasztalja például a gyermekközösségekben vagy bárhol, hogy mások ehetnek édességet, ő pedig nem, akkor azt bántalmazásként, kirekesztésként élheti meg. Az viszont nagyon fontos, hogy tanítsuk meg neki a mértéket, segítsünk neki jó döntéseket hozni. Ezt persze az a szülő tudja megtenni, aki maga is ismeri a mértéktartást az étkezésben.
