Betöltés...
Két ember ugyanazon a napon töltheti be a 65-öt úgy, hogy az egyik még egészséges, aktív és dolgozni szeretne, a másik pedig már évek óta betegségekkel és csökkenő munkaképességgel él. Andrew J. Scott közgazdász szerint a hosszabb élet önmagában ezért még nem társadalmi nyereség: az számít, mennyi egészséges év jut nekünk, és milyen lehetőségekkel érkezünk meg az időskorba. Magyarországon ezt különösen élesen mutatják az egészséges életévekben látható regionális különbségek.
Két ember ugyanazon a napon tölti be a 65-öt. Az egyik jó egészségben van, szeret dolgozni, és nem érzi úgy, hogy másnaptól bármi alapvetően megváltozna az életében. A másik évtizedeken át fizikailag megterhelő munkát végzett, krónikus betegségekkel él és már az utolsó munkában töltött éveket is nehezen bírta. A naptár szerint ugyanott tartanak, az egészségi állapotuk, a lehetőségeik és az előttük álló évek minősége alapján viszont aligha. A nyugdíjat és számos más ellátást mégis életkorhoz kötjük, mintha a 65. születésnap valódi választóvonal lenne. Adminisztratív szempontból az is, biológiailag azonban semmi nem változik meg egyik napról a másikra.
Andrew J. Scott szerint a következő évtizedek egyik legfontosabb társadalmi kérdése éppen ebből az ellentmondásból következik. Egyre többen éljük meg az időskort, miközben a munka, az egészségügy, a nyugdíjrendszer és a társadalmi elvárások jelentős része még mindig egy rövidebb életre épült.
Tovább élünk. A mai fiatalok többsége már számíthat arra, hogy megéri az időskort. Társadalmi normáinkat, szakpolitikáinkat és intézményeinket azonban nem úgy alakítottuk ki, hogy ennek lehetőségét támogassák
– nyilatkozta a HVG Pulzusnak.
Scott szerint ezért nem elég azt kérdezni, hogyan finanszírozzuk az öregedő társadalmat. Azt is érdemes megnézni, milyen feltételek mellett válhat a hosszabb élet társadalmi és gazdasági nyereséggé. Ezt a gondolatot ragadja meg a longevity dividend fogalma.
Van, aki könnyen bízik másokban, és természetesnek éli meg a közelséget, míg más folyamatosan attól fél, hogy elhagyják, vagy éppen akkor kezd távolodni, amikor egy kapcsolat igazán közelivé válna. A kötődés alapjai már csecsemőkorban formálódnak, de vajon mennyire határozzák meg későbbi kapcsolatainkat? És lehet-e változtatni azon, ahogyan másokhoz kapcsolódunk? Megyeri Zsuzsanna pszichológus, családterapeuta írása.
