Betöltés...

A boldog párkapcsolatnak van egy titka, kérdés, hogy élünk-e vele

Egy párkapcsolatban számos tényezőt nem tudunk előre kiszámítani. De van egy dolog, ami csak rajtunk múlik: hogy mennyire vagyunk képesek arra a belső feldolgozási folyamatra, amelyet tudatosságnak nevezünk. A romantikus kapcsolat elején a „rózsaszín ködöt” okozó feniletilamin félretájékoztat: ideálképet alkotunk a másikról, és képesek vagyunk mindent elfogadni és semmit sem észlelni azokban a helyzetekben, amelyekben esetleg jól jönne egy kis józanság. Dr. Belső Nóra pszichiáter írása.

  • Belső Nóra

A tudatosság olyan folyamat, amelyben aktívan észlelünk, feldolgozunk, és az adott helyzetre következtetéseket vonunk le, akár felhasználva a korábban tanultakat. Egyfajta akarat eredménye, amely arra irányul, hogy képesek legyünk új reakciókat, viselkedést kialakítani, uralkodni az ösztöneinken, indulatainkon, tetteinken annak érdekében, hogy elérjük a céljainkat. Nem meghátrálásról, lemondásról vagy meghunyászkodásról van szó, hanem arról, hogy a cselekedeteink a leghatékonyabban segítsenek bennünket. A tudatosság az életünk minden területén jelen lehet, a magánéletben és a szeretetkapcsolatainkban éppúgy, mint a munkában, a hobbijainkban.

Hozzászólások

Schwab Richárd: „Nemcsak az számít, mennyi kávét iszunk, hanem az is, mennyi koffein marad belőle a szervezetünkben

A gyulladásos bélbetegség diagnózisa után sokan a reggeli kávéról is lemondanak, mert attól tartanak, hogy a koffein ronthatja a tüneteiket. A legújabb kutatások azonban árnyalják a képet: a kávéfogyasztás és a Crohn-betegség, illetve a colitis ulcerosa kapcsolatában olyan összefüggéseket találtak, amelyekre érdemes odafigyelni. Vajon valóban árt a kávé a gyulladt bélnek, vagy bizonyos esetekben még kedvező hatása is lehet? Mennyi koffein számít mérsékelt mennyiségnek, és miért reagálhat egészen másképp ugyanarra a kávéra két ember szervezete? Gasztroenterológusokat kérdeztünk.