Betöltés...

Akkor is lehetsz mászó, ha nem vagy fiatal, szálkás és vakmerő

Az egyik legjobb sport lehet a mászás idősebbeknek is, csak ezt Magyarországon még kevesen tudják. Egyszerre jók az élettani és pszichés hatásai, és még az önbizalmat is növeli. Az utóbbi évek fejlesztései miatt már veszélyeket sem kell vállalni. Földes András bevezetése az első fogásokhoz.

Világosan emlékszem a megdöbbenésre, ami az osztrák sziklafalnál ért, pedig vagy 30 éve történt. Akkoriban kezdtem a sziklamászást, de egyértelmű volt, hogy ez a világ egyik legjobb tevékenysége, még úgy is, ha az ember beleveszi a képletbe az újságírást, az utazást vagy a szexet. Barátokkal jártam a hegyeket, nehezebbnél nehezebb utakat másztunk, esténként csipkés hegycsúcsok alatt bivakoltunk, néha megkergetett minket egy váratlan vihar. Ilyen élmények után elkerekedett szemmel néztem a fenyőerdőben álló sziklafalat, amelyen egy ránézésre 70 körüli úr kapaszkodott felfelé, miközben hasonló korú felesége biztosította őt a kötéllel.

„Ők valamiféle osztrák fenegyerekek, időskori sztármászók?” – vetődött fel bennem, de kérdésemre ott még nem kaptam választ. Aztán minél több alpesi országban jártam, annál világosabb lett, hogy másról van szó. Számos idős mászót láttam Ausztria, Olaszország, Svájc sziklafalain, hegyein, míg ki nem kristályosodott, hogy szó sincs olyan extremitásról, mint amit a reggeli tévés magazinműsorok furcsaság blokkjában szoktak mutogatni. A mászás a hegyi kultúrával rendelkező országokban a világ legtermészetesebb sportja, vagy inkább életformája 50, 60 vagy akár 70 évesen is.

A longevity buzzwordöt még csiszolni sem kezdték a kütyügyártók és önjelölt coachok, amikor a mászás már rég olyan mozgásforma volt ezen a vidéken, amit idősek is űzhetnek, mert:

  • biztonságos,
  • jó erőnlétet ad,
  • segít az általános egészség megőrzésében,
  • karban tartja a koordinációs képességeket,
  • pozitív pszichés hatásai vannak,
  • és még szociális életet is biztosít.

Ez tehát az egyik olyan mozgásforma, amit szinte egy az egyben be lehet illeszteni az egészséges öregkort és hosszú életet hajkurászó életmódtrendbe.

Mielőtt azonban berohannánk az első boltba, hogy színes karabínerekkel szerelkezzünk fel, gyorsan tisztázzuk, mi is a mászás, és mire van, illetve mire nincs egyáltalán szükség a műveléséhez.

Mit nevezünk mászásnak?

Most, hogy Magyarországon is divatsporttá vált a mászás, és a nagyobb városokban, főként Budapesten rengeteg mászóterem nyílt, nagyobb a kavarodás a sport körül, mint akkor, amikor még csak egy szűk, lelkes keménymag foglalkozott vele.

Az első alapvetés, hogy az alpinizmus, a hegymászás más, mint a szikla- vagy falmászás. Bár vannak átfedések a kettő közt, illetve az utóbbi az előzőből fejlődött ki, cikkünk csak szikla- és falmászással foglalkozik. A hegycsúcsok meghódítása egy másik téma, amiről szintén írunk majd, de egy másik cikkben.

A téma megértéséhez még egy fontos különbséget kell rögzítenünk: a mászásnak két típusa van, a bulderezés és a köteles mászás.

Shutterstock

A bulderezésnél nem kell kötél, a mászó egy alacsonyabb falon tornászik, és az alant elhelyezkedő vastag matrac szolgál biztosításként. Ennek a műfajnak a legfontosabb jellegzetessége, hogy kevesebb felszerelés és technikai tudás kell hozzá. Ugyanakkor maga a mozgás kicsit koncentráltabb, hiszen legfeljebb 3-5 métert mászik az ember egyszerre, így elsősorban a mozgás nehézsége adja a kihívást. A bulderezés nagyon távolról nézve a rövidtávfutáshoz hasonlítható, amennyiben a magasabb falon zajló, úgynevezett köteles mászás a hosszútáv.

Hozzászólások

Akár két kilóval is többet mutathat a mérleg egy sós vacsora után – honnan tudhatjuk, hogy túl sok sót fogyasztunk?

A magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek kockázata miatt a szakmai ajánlások következetesen a só csökkentésére biztatnak, közben egyre több kutatás vizsgálja azt is, mi történik, ha valaki túlzottan visszafogja a nátriumbevitelét. Dr. Csanaky Lilla táplálkozástudományi szakértővel beszélgettünk arról, mekkora az ideális mennyiség, és hogyan lehet ügyesebben elkerülni a sót.