Ha igen, ideje kétségbe vonni őket – könnyebb lesz az élete.
Pulzus
A TED-konferencián előadott beszéde után világsztár lett a texasi szociológus, Brené Brown. A magyarul is olvasható szerző életvezetési könyveit elkapkodják, többek között azért is, mert az elsők között emelte közbeszéddé a szégyen, a sebezhetőség tabutémáit.
Lássuk, mit tart ő a sebezhetőség négy mítoszának, és mit gondol róluk.
1. A sebezhetőség gyengeséget jelent.
A legszélesebb körben elfogadott és egyben a legveszélyesebb tézis. Szeretjük látni mások igazi valóját, de félünk láttatni magunkban. Félünk, hogy igazi énünk nem elég – hogy amit mi fel tudunk ajánlani, az édeskevés.
2. Nem vagyok sebezhető.
Mikor úgy teszünk, mint akik elkerülhetik, hogy megsértsék őket, olyan viselkedést erőltetünk magunkra, ami összeegyeztethetetlen a személyiségünkkel. A sebezhetőség megtapasztalása nem választás kérdése – csak azt választhatjuk meg, hogyan reagálunk, amikor például bizonytalansággal vagy érzelmi árulással kerülünk szembe.
3. Megoldom egyedül.
A sebezhetőség megismerése nem az a fajta utazás, amire egyedül indul az ember. Olyan emberekre van szükségünk, akik engedik, hogy a létezés új útjait próbáljunk keresni önmagunkhoz, anélkül, hogy ítélkeznének felettünk.
4. A bizalom megelőzi a sebezhetőséget.
Nem létezik olyan teszt, olyan műszer, amely jelezné, mikor biztonságos megmutatni magunkat. A bizalom a sebezhetőség terméke, melynek kialakulása időbe telik, sok munkával és figyelemmel, teljes elköteleződéssel jár.
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, melyben lelki ellenálló képességünkkel foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.
Az úszás az egyik legtermészetesebb mozgásforma, mégis sokszor hajlamosak vagyunk olimpiai sportágként csak a versenyekhez, az élsporthoz vagy a gyerekkor kötelező úszásoktatásához kötni. Pedig az úszás valójában sokkal több ennél: egy olyan komplex, az egész testet átmozgató aktivitás, amely kortól, edzettségi szinttől és élethelyzettől függetlenül bárki számára elérhető. Nem véletlen, hogy gyakran nevezik „élethosszig tartó sportnak”, hiszen az első tempótól az időskori rehabilitációig ugyanúgy képes támogatni a testet és a lelket.