Betöltés...

Válogatós a gyerek, vagy csak egyéni az evési stílusa?

A gyermek személyisége, a családi környezet hatása, de akár a közös étkezések „élménytelensége” is állhat a válogatás hátterében. Milyen jelentősége van a testi érzetek tudatosításának az evési szokások kialakításában? Mennyit számít, hogy miként étkeztek a szülők gyerekkorukban? És mit nem szabad csinálni, ha mégis válogatós lenne a gyerekünk?

  • Pulzus

Az evés lelki ügy, és már a legkisebbeknél is jóval összetettebb lelki tevékenység annál, mintsem csak az éhség csillapításáról szólna.

Az étkezés párbeszéd és kapcsolódás, amelynek során a finomságok mellett rituálékkal, beszélgetéssel, gondoskodással is találkozunk.

Nehéz a mai, rohanó világban egészségesen táplálni a gyerekeket, ez sok tudatosságot, de rugalmasságot és kreativitást is kíván a szülőktől.

Még a jól evő gyerekeknek is vannak nehéz időszakaik, ezekre érdemes tudatosan készülni.

A gyerekek maguk is aktívan alakítják étkezési szokásaikat, képesek átélni ebben az alkotás, a kóstolgatás, a felfedezés örömét – engedjük ezt meg nekik, alkossunk velük közösen.

Ezek az elgondolkodtató, megnyugtató vagy épp inspiráló állítások mind Dénes Dóra új könyvéből, a Nincs olyan, hogy rossz evő című, most megjelent kötetből származnak. A szerző – aki funkcionális táplálkozási tanácsadó, természetgyógyász, fitoterapeuta, és nem mellesleg az Édes pofa blogon osztja meg tanácsait, gondolatait – azt tárta fel, hogy milyen összetett tevékenység a táplálkozás, amit számos testi-lelki tényező befolyásol és amikkel egy kisgyermekes szülőnek érdemes tisztában lennie, különösen, ha a piciről azt érzi, hogy válogatós – vagy inkább modern szakkifejezéssel: szelektív evő.

Olvassa tovább a cikket a HVG Pszichológia 360-on! Az első hónapban az előfizetés csak 5 Ft. Bővebben a lapról itt. Böngésszen egyedülálló pszichológiai Tudástárunkban!

Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Bryan Johnson: A biohacker, aki vércserével, őssejtekkel és önmaga klónozásával küzd a halál ellen

Bryan Johnson mindent mér, mindent szabályoz, és az egész életét annak rendeli alá, hogy minél tovább éljen. A világ legismertebb biohackere egyszerre tette divatossá a biomarkereket, az alvásoptimalizálást és a megelőzést, miközben a Blueprintből üzletet, a Don’t Die szlogenből pedig már-már világnézetet épített. De mit ér a teljes kontroll ígérete, ha közben nála is olyan betegség jelenik meg, amelyet a tökéletes rutin sem előzött meg?