„Mindannyian úgy születünk, hogy képesek vagyunk félelmet, haragot, szomorúságot, undort és örömöt érezni. Ebből az öt érzelemből azonban csak egyet szeretnénk konstans megélni: az örömöt. Nyilvánvaló, hogy ez nem fenntartható.” Ez az egyik logikus és sokakat kijózanító megállapítása Feldmár András és Kröber Edith nemrég megjelent beszélgetőkönyvének. A Diagnózisok homokozója – Ártatlanság, katasztrófa, bizalom című kötetben a Kanadában élő magyar pszichoterapeuta és a Németországban élő pszichológus arról a „szenvedéscsomagról” kísérelnek meg őszintén, tabuk nélkül beszélni, hogy mit érezhet és gondolhat az, aki valamilyen mentális betegségben szenved, illetve a környezetük hogyan éli meg mindezt.
De az értelmetlennek tűnő szenvedés, a diagnózis embertelensége, az ártatlanság elveszítése, a különböző mentális és pszichotikus zavarok mellett a két szakember szót ejt arról is, hogyan lehet visszaszerezni az ártatlanságot és milyen fontos életünk során újra és újra venni a bátorságot önmagunk felfedezéséhez. Ez segíthet abban, hogy a negatív érzelmek, a fájdalom és szenvedés közben eljuthassunk a boldogságra is.
Hajszolhatjuk is a boldogságot és le is mondhatunk róla
Azt azonban mindenkinek észben kell tartania, hogy – amint már Buddha is megfogalmazta – minden élethez tartozik egy bizonyos mennyiségű szenvedés is. Ennek tudatában el lehet fogadni, hogy a boldogság – bármennyire is valóságosnak ígéri a kapitalista társadalom – csak egy ideál, vagy lehet küzdeni azért, hogy elérjünk olyasmiket (társ, szex, pénz), amikről úgy véljük, boldoggá tehetnek, csak azt nem szabad tenni, hogy bosszankodunk a boldogtalanságunk miatt, ám nem teszünk semmit sem ellene. Sigmund Freud ezt a hozzáállást tartja neurotikusnak, ami megbénítja az életet – idézi fel Feldmár András.
Ha viszont feltételezzük, ahogyan a két szakember javasolja, hogy a boldogság azt jelenti: legalább átmenetileg vagy bizonyos helyzetekben meg tudjuk élni az ártatlanságunkat, akkor mindenekelőtt le kell lassítanunk, hogy megszabadulhassunk berögzült tulajdonságainktól. Ennek a lassításnak lehet a módja a meditáció, a művészetekkel való foglalkozás, vagy – bármilyen furcsán is hangzik elsőre – a harcművészetek gyakorlása.
