„Kész vagyok az ügynek szentelni magam” – jelentette ki kissé patetikusan Thomas Clarkson, a rabszolgafelszabadítás egyik XVIII. századi élharcosa egészen fiatalon egy társaságban. Ezután hat évtizeden keresztül kora legaktívabb reformereként volt ismert. Az Utópia realistáknak és az Emberiség című nemzetközi bestsellerek világhírű holland történész-publicista szerzője új kötetében idézi is Clarkson mondását, de tulajdonképpen az egész kötet arról szól, hogy ne vesztegessük el az időnket mindenféle felesleges dolgokra, és legyünk készek inkább valamilyen világjobbító ügynek szentelni magunkat. Ne csak gondolkodjunk például a klímaváltozás, a szegénység, a globális egyenlőtlenség megoldási lehetőségein vagy más problémákon, hanem tegyünk is ellenük.
Ez persze elsőre olyan üresnek, buta idealistának hangzik, mint amikor a megválasztott szépségkirálynő győzelmi beszédében kiáll a világbéke mellett. De Bregman nemcsak a világba kiáltja ködös hippijelszavait, hanem egyfajta gyakorlati kézikönyvet tár elénk arról, hogyan lehetnénk valóban jobb emberek. Mint írja, a világon sok millióan élnek, akik jelentős mértékben hozzájárulhatnának egy jobb világ megteremtéséhez, mégsem teszik. Hogy miért? „Az első ok kézenfekvő: mert nem kapnak rá lehetőséget. A világ népessége felének napi 7 dollárnál kevesebből kell megélnie. Vajon hány elveszett Einstein van közöttük? De itt most azokról szeretnék beszélni, akiknek megvan erre a lehetőségük. Azokról a tehetségekről, akiknek a lába előtt hever a világ, de a végén mégis léha, sőt kártékony életet választanak.”
E tehetségek elherdálására hatékony orvosság szerinte az úgynevezett „morális ambíció”, ami tulajdonképpen pusztán az az elhatározás, hogy pályafutásunkat korunk nagy problémáinak megoldására szenteljük „A vágy, hogy legyen súlya az életünknek, és ténylegesen számítson az, amit magunk után hagyunk.”
Rengeteg tehetséges fiatal azonban inkább a pénzügyi szektor, a tanácsadói ipar és a jogi pálya „Bermuda-háromszögében” vész el (és persze keresi degeszre magát). Óriási energiákat emésztenek fel olyan munkák, amelyeknek nincs valódi társadalmi értékük. „Ahelyett, hogy a legokosabb elmék a klímaválság ellen harcolnának, Excel-táblázatokban számolgatják a profitot” – írja Bergman gúnyosan. De nemcsak bírálja a „bullshit jobs” jelenséget, hanem kifejezetten cselekvésre buzdít. „Ne elégedj meg azzal, hogy értelmetlen munkában ragadsz, keresd azt, hogyan hasznosíthatod képességeidet a közjó szolgálatában.”
