Betöltés...
Sokan feltesszük ezt a kérdést magunknak, akik tudattalanul is a társadalom bevált forgatókönyve szerint szeretnénk élni, elfogadást remélni. Mi történik, ha ráadásul ezek a normák már nem is annyira követhetők?
Hajnali kettőkor álmatlanul forgolódsz az ágyadban, az agyad kattog, a gondolataid állandóan visszatérnek a hírhez, amely szerint a legjobb barátod összeköltözött a barátnőjével, és a munkahelyén is új projekt vezetésével bízták meg. Próbálsz örülni, és arra gondolni, milyen jó, hogy neki sikerült, de közben az a kínzó érzés gyötör, hogy ezt már neked is el kellett volna érned. Úgy érzed magad, mint egy futóversenyen, ahol mindenki elrohan melletted, te pedig szánalmasan kullogsz a sor végén, mint egy vesztes, mint valaki, akinek semmi sem jön össze az életben.
A terapeuta nem mondja meg, mit kellene gondolnunk vagy hogyan kellene élnünk, hanem olyan elfogadó kapcsolatot teremt, amelyben közelebb kerülhetünk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz. Carl Rogers személyközpontú megközelítése több mint hetven év után is a pszichoterápia egyik meghatározó irányzata. Garai Nikoletta pszichológus, egyetemi tanársegéd írása.
