Egyre többen vannak, akik felnőttként kapják meg az ADHD- vagy az autizmusdiagnózist. Hogy ezt ki hogyan éli meg, mit jelent számára a bizonyosság, és milyen irányba indul tovább, nagyon különböző lehet. De ahogyan John Donne angol költő sokat idézett mondata szól: egyetlen ember sem sziget. Megannyi módon kapcsolódunk egymáshoz, így felmerül a kérdés: mit jelent egy ilyen mérföldkő a család, a partner és általában a közvetlen környezet számára?
https://hvg.hu/360/20241107_felnottkori-adhd-figyelemzavar-kezelese-tunetei-felismerese
A környezet már magában a diagnosztikai folyamatban is szerepet kaphat. Felnőttként ugyanis nem csak az érintett saját tapasztalatai számítanak: a kivizsgálás során szükség lehet családtagok visszajelzéseire is, például annak feltárásához, hogy gyermekkorban milyen jelei lehettek a neurodivergens működésnek.
„Akinek van érintettsége, sokszor úgy éli a hétköznapjait, hogy abból semmi nem látszik, és olyankor még benne sem tudatosul, hogy ennek milyen ára van. Az anamnézisnél fel is szoktuk hívni mindenkinek a figyelmét, hogy nemcsak az számít, hogy valamit meg tudnak-e csinálni vagy sem, hanem az is, hogy ez mibe kerül. Ezért is érdemes a szülőket vagy más családtagokat is bevonni, mert az ő visszajelzéseik segíthetnek jól felmérni a helyzetet” – mondta a HVG-nek Csiky Eszter neurodivergens életvezetési és párkapcsolati coach.
A hozzátartozók bevonása azért is fontos lehet, mert a diagnózis sok családtag számára utólag értelmezhetővé tesz korábbi helyzeteket, viselkedéseket és konfliktusokat. Nemcsak az érintett számára állhat össze tehát a kép, hanem a környezete számára is.
