Betöltés...

Feleslegesen olvasunk Pinokkiót a gyereknek

Egy kanadai kutatás szerint elfelejthetjük a tanmeséket.

  • Pulzus

A hazugság ártalmairól szóló tanmeséket évszázadok óta citáljuk nevelési célzattal a gyerekeknek, ám őszinteségre inkább a hősök becsületességét bemutató történetek indítanak – derült ki egy kanadai vizsgálatból.

A Torontói Egyetem kutatói, Kang Lee és kollégái a kísérletük során a gyerekeknek először azt a feladatot adták, hogy ismerjenek fel egy játékot a hangja alapján. Majd a kísérletvezető elhagyta a helyiséget, de kérte, hogy senki se nézze meg az adott tárgyat. A többség számára a helyzet ellenállhatatlan kísértésnek bizonyult.

A kísérletvezető, miután visszatért, mesét olvasott fel: a gyerekek egy részének A farkast kiáltó fiút vagy a Pinokkiót, ahol a hazugságért bűnhődés jár. Másoknak a legendásan őszinte Washington elnök és az általa kivágott cseresznyefa történetét, ami a kihágás beismerését dicséri. A harmadik csoport pedig a Teknőc és a nyúl című, a téma szempontjából semleges mesét hallgatta.

Végül megkérdezték őket, megnézték-e a játékot. Az elvárttal ellentétben a tanmesék ugyanúgy nem voltak hatással az őszinteségre, mint a semleges mese, egyedül az őszinteség pozitív hatásait kiemelő történet – hogy Washington beismerte, ő vágta ki a fát – fokozta a kicsik beismerési hajlandóságát.

Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, november 20-án megjelent számában olvashat, melyben az elengedés, a gyász és az újrakezdés témáját járjuk körül szakértő szerzőinkkel. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!



 

Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

A társfüggőség sokszor nem a párkapcsolatban kezdődik, hanem a családi múltban

A társfüggőség sokszor nem ott kezdődik, ahol először látványossá válik: nem az első rossz párkapcsolatban, nem a szakítástól való rettegésben, és nem abban a mondatban, hogy „én csak segíteni akarok”. A háttérben gyakran családi minták, elhallgatott traumák, szorongások és generációkon át ismétlődő kapcsolati forgatókönyvek állnak. Kapitány-Fövény Máté pszichológus írása azt mutatja meg, hogyan válhat az elhagyástól való félelem, az önfeladás és a kontroll nemzedékről nemzedékre öröklődő működésmóddá – és hogyan lehet mégis átírni ezt a történetet.