Van, aki különbséget tesz aközött, hogy valamire vagy valakire irányul-e a hatalom, de az egyik legtöbbet használt definíció szerint annyit tesz, hogy az egyik fél a másik félnek a viselkedését a saját akarata szerint befolyásolni képes. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a hatalmat birtokló kényszeríti a másik felet, a hatalomnak nem szinonimája az erőszak, de a dominancia és a státusz sem, még ha lehet is összefüggés. A hatalomnak számos forrása van: tanár és diák viszonyában például a tekintélyből ered, a szakértői hatalomnál pedig speciális tudásból fakad. Fontos fogalom a legitim hatalom is, amit Csepeli György szociálpszichológus így határozott meg A szervezkedő ember című könyvében: „A hatalom akkor legitim, ha a gyakorlását mind a hatalommal rendelkező, mind az engedelmeskedő hasonló módon értelmezi.”
De milyen ember vágyik hatalomra? Nyissuk ki előbb egy kicsit a képet. Ahogy a 2020-ban elhunyt Erős Ferenc szociálpszichológus más szakértőkkel együtt megfogalmazta, az emberi társadalmak mindegyikére jellemző, hogy csoportalapú hierarchiák rendszerként szerveződnek, a hierarchia alapja pedig a hatalom egyenlőtlen megoszlása: azaz vannak olyanok, akiknek a többieknél több a befolyásuk, a tekintélyük. Ugyanakkor az ebből fakadó irányítás teszi lehetővé az együttműködést, amely lehetővé teszi a csoportok, illetve tagjainak túlélését.
https://pulzus.hvg.hu/pszichologia/20220421_Az_on_parkapcsolataban_kinek_van_tobb_hatalma
Nincs jobb náluk
Ha pedig az egyéneket nézzük, alapvetően ez az igény mindannyiunkban megvan: az irányítás, az önrendelkezés, a szabad választás képessége az egyik legalapvetőbb szükségletünk.
Amiben különbség van, azok a személyiségjegyek, a minták, a szocializáció, ezek meghatározzák ugyanis, hogyan viszonyulunk a hatalomhoz.
