Először bizonyították: a folyamatos vércukormérés csökkentheti a cukorbetegek halálozási kockázatát
Emellett más pozitív hatásai is vannak a glükózmonitorozásnak: van olyan terület, ahol felére csökkent a kockázat az esetükben.
Betöltés...
Emellett más pozitív hatásai is vannak a glükózmonitorozásnak: van olyan terület, ahol felére csökkent a kockázat az esetükben.
Lehet, hogy ugyanaz a reggeli, ebéd vagy vacsora nem ugyanazt váltja ki a szervezetünkből attól függően, mikor esszük meg. Az inzulinérzékenység, a glükóztolerancia és a biológiai óránk működése ugyanis a nap során változik. Ez pedig azt is befolyásolhatja, hogyan érdemes időzíteni az étkezéseinket – különösen akkor, ha időszakos böjtöt követünk, fogyni szeretnénk, vagy egyszerűen szeretnénk jobban együttműködni a saját ritmusunkkal. Győző-Molnár Anna táplálkozástudományi szakember írása.
Egy laborleletnél sokan először az éhomi vércukrot nézik meg, és ha az rendben van, meg is nyugszanak. Csakhogy ugyanazon a leleten a HbA1c már mást mutathat, az OGTT pedig megint egy harmadik oldalról vizsgálja a cukoranyagcserét. Prof. Dr. Tabák Gy. Ádám diabetológussal azt jártuk körül, mit mond valójában ez a három vizsgálat, mikor térhetnek el egymástól, és mikor érdemes egy elsőre megnyugtató eredmény mögé nézni.
Ha hajlamos a cukorbetegségre, akkor éljen magasan a tengerszint felett – kis túlzással így összegezhető amerikai kutatók felfedezése, amelyben sikerült tisztázni egy sokáig rejtélyesnek tartott kapcsolatot.
HVG
Inzulinrezisztencia, 2-es vagy 1-es típusú cukorbetegség, esetleg szimpla fogyás – több oka is lehet annak, hogy valaki belekezd a vércukorértékei folyamatos nyomon követésébe. De mit remélhetünk a glükózmonitortól? Mennyibe kerül, és mekkora kényelmetlenséggel jár? Miért érdemes sonkát enni a sárgadinnyéhez, és mi viszi le jobban a cukrot, a séta vagy az úszás? Rákóczi Gabriella anyagcserekutatóval beszélgettünk a glükózmonitorról, és kifaggattuk tapasztalataikról az eszközt használó kollégáinkat is.