Betöltés...

Ideges, ezért gyújt rá? Ha leszokik, kevésbé lesz ideges

Ha elhagyja ezt a rossz szokását, jelentősen csökken majd a szorongása. A visszaeséssel viszont vigyázni kell.

  • Pulzus

A közhiedelemmel ellentétben a dohányzás feladásával mérséklődik a szorongás azoknál, akik azért füstölnek, hogy megküzdjenek problémáikkal – így foglalható össze egy brit vizsgálat tanulsága.

Az Oxfordi és a Cambridge-i Egyetem, valamint a londoni Kings College kutatói csaknem félezer olyan dohányost vizsgáltak, akik a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat leszoktató programjára jelentkeztek.

A résztvevők a kezelés kezdetén kitöltöttek egy kérdőívet a szorongásról, és választ adtak arra a kérdésre, hogy a nehézségekkel való megküzdés miatt vagy inkább élvezetből dohányoznak-e.

Fél évvel a program után a részvevők 24 százaléka volt még „tiszta”, és mindegyiküknél szorongáscsökkenés mutatkozott, de közülük azoknál, akik eredetileg a megküzdést jelölték meg a dohányzás okaként, jelentősebb volt a változás.

A visszaeső „megküzdőknél” a szorongás fokozódását mutatták ki, míg az élvezetből dohányzó visszaesőknél nem látszott hasonló változás.

„Az orvosok világosítsák fel a betegeiket, hogy a dohányzás feladása jót tesz a lelki egészségnek, oda kell viszont figyelniük, hogyan alakul a szorongás azoknál, akik nem képesek absztinensek maradni” – hívták fel a figyelmet a kutatók.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.


Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?

A terapeuta nem mondja meg, mit kellene gondolnunk vagy hogyan kellene élnünk, hanem olyan elfogadó kapcsolatot teremt, amelyben közelebb kerülhetünk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz. Carl Rogers személyközpontú megközelítése több mint hetven év után is a pszichoterápia egyik meghatározó irányzata. Garai Nikoletta pszichológus, egyetemi tanársegéd írása.