Betöltés...

Változtatna rossz szokásain? Egy új magyar kutatás mutatja a kiutat

A rangos Nature kiadó folyóiratában publikált magyar kutatás szerint igenis ki tudunk törni a szokások börtönéből.

  • Pulzus

Automatizmusaink, szokásaink annyira az életünk részei, hogy gyakran észre sem vesszük – ebből indultak ki az ELTE, az MTA és a Szegedi Egyetem kutatói.

„Ha elmegyünk Londonba, egyből látjuk, hogy hozzáférhető tudásunk ellenére először balra nézünk, amikor át akarunk menni az úton. Nagyon nehéz átírni a meglévő automatikus készségeket, szokásokat. A sportban szintén megfigyelhetjük, mennyire nehéz megszabadulni a korábban rosszul elsajátított mozdulattól, például egy helytelen tenyeres ütéstől” – mondja Németh Dezső, az egyik kutató, az ELTE-MTA Emlékezet, Nyelv és Idegtudomány kutatócsoportjának vezetője.

„De társas és érzelmi helyzetekben is nap mint nap megfigyelhetjük a jelenséget. Tudjuk előre, hogy partnerünk mit fog mondani. És amikor azt mondja, amit vártunk, nem tudjuk felülírni automatikus társas és érzelmi reakcióinkat: türelmetlenek, akár mérgesek is leszünk. Az addikciók is ide sorolhatóak: a jó érzés, hogy rágyújtunk egy cigarettára vagy szivarra, és az ezzel járó rituálé mélyen belénk vésődhet” – teszi hozzá az egyetemi docens.

Vajon felül tudjuk írni beidegződéseinket, és ki tudunk alakítani új szokásokat, új megközelítési módokat? – tették fel a magyar kutatók a kérdést.

Tanulékony agyunk

A június 29-én a Nature kiadó Scientific Reports című folyóiratában publikált vizsgálatuk tulajdonképpen egy számítógépes játékra  hasonlít.

A vizsgálati személyeknek többek között hosszú ideig kellett lekövetniük egy mozgó ingert. Az inger mozgása látszólag összevissza volt, de valójában – a kísérleti személy tudta nélkül – egy rejtett szekvenciát követett. Az agy rátanul erre a szekvenciára: egy idő után az ingerekre adott reakció készségszintű lesz, automatikus.

Áthuzalozás
Shutterstock

Miután ez az automatizálódás megtörtént, másnap megváltoztatták az inger mozgását. A harmadik nap a kutatók megnézték, vajon az elsőnek tanult mozgásra, vagy a második mozgássorrendre emlékeznek-e jobban a személyek. Kimutatták, hogy mindkét mozgássorrendre emlékeznek, az újra kicsit jobban.

Egy másik csoportban az első mozgássorrend megtanulása után a változásokat (vagyis valójában magát az áthuzalozást) jelezték a kísérleti személyeknek. „Ez annak felel meg, amikor a nyelvtanár elmondja, mi a baj az akcentusunkkal, és hogyan kellene megváltoztatni, vagy amikor egy terapeuta felhívja a figyelmünket arra, hogy szociális reakcióink az adott helyzetben nem a legmegfelelőbbek” – magyarázza Németh Dezső.

A második esetben gyorsabb volt az áthuzalozás, viszont amikor plusz 24 óra állt a kísérleti személy rendelkezésére, akkor nem volt különbség az eredmények között. E 24 órában – az off-line időszakban – az agynak volt ideje „dolgozni” a tanult anyagon.

Optimista jövő

Mindez azt mutatja, hogy az új automatizmus, szokás erősebb tud lenni, mint a régi. Tehát igenis optimizmussal tekinthetünk a változások felé – még akkor is, ha a régi szokás nem törlődik ki teljesen.

A magyar kutatók szerint ezzel a módszerrel lehet majd EEG, fMRI vizsgálatokat végezni, és pontosítani a háttérben álló agyi folyamatokat. Továbbá alaposabban lehet felmérni a különböző pszichiátriai és neurológiai kórképeket is, különös tekintettel a kényszer- és szenvedélybetegségekre. 

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.


Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?

A terapeuta nem mondja meg, mit kellene gondolnunk vagy hogyan kellene élnünk, hanem olyan elfogadó kapcsolatot teremt, amelyben közelebb kerülhetünk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz. Carl Rogers személyközpontú megközelítése több mint hetven év után is a pszichoterápia egyik meghatározó irányzata. Garai Nikoletta pszichológus, egyetemi tanársegéd írása.