Betöltés...

Hajlamos a lámpalázra? Van segítség, nem is akármilyen

Valóban minden fejben dől el.

  • Pulzus

Nagyon gyakori jelenség a félelem a szerepléstől, rengetegen ismerik az ilyenkor jelentkező remegést, szívdobogást, izzadást és teljesítményromlást.

Jeremy Jamiesonnak, a Rochesteri Egyetem munkatársának és csapatának a Clinical Psychological Science című lap online kiadásában megjelent tanulmánya szerint azonban az ember lámpaláza hatékonyan kordában tartható.

Ráadásul mind mentális, mind fizikai teljesítményünk fokozható, ha megtanuljuk átértelmezni a szereplés miatti stressz jegyeit.

A vizsgálat résztvevőinek rövid felkészülés után unalmat tettető, mogorva közönség előtt kellett előadást tartaniuk saját erősségeikről és gyengeségeikről.

Egy részüket előtte informálták a stressz előnyeiről, és biztatták, hogy „tekintsék hasznosnak a közelgő szereplés kiváltotta testi tüneteket”.

Az így felkészített csoport – mind a beszámolók, mind a mért kardiovaszkuláris mutatók szerint – könnyebben vette a próbatételt, mint a többiek.

„A probléma oka, hogy úgy hisszük, minden stressz rossz. Pedig ezek a tünetek csak arról árulkodnak, hogy a testünk megterhelő helyzetre készül fel. Érzelmeinket saját magunk alkotjuk meg” – mondta bátorítóan Jamieson.

Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely a sikerrel, az önérvényesítéssel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, akkor megajándékozzuk a 13 dolog, amit a mentálisan erős emberek elkerülnek című könyvvel. Aktuális lapszámunkat meg is rendelheti.

 

 


Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

A test 90 felett is képes fejlődni: mit tanulhatunk a százéves sportolóktól?

Faudzsa Szingh 89 évesen kezdett rendszeresen futni, 100 évesen pedig maratont teljesített. Julia Hawkins százévesen állított fel korosztályos sprintrekordot, Robert Marchand pedig százon túl is javítani tudott a kerékpáros teljesítményén. Ezek a történetek nem azt üzenik, hogy mindenkinek maratont kell futnia időskorban, hanem azt, hogy a test még nagyon későn is képes alkalmazkodni, fejlődni és visszanyerni valamennyit abból, amit elveszettnek hittünk. A kérdés inkább az: mit tanulhatunk a százéves sportolóktól akkor is, ha nekünk a cél csak annyi, hogy jó erőben, stabilabban és önállóbban éljünk?