Betöltés...

Nem hazudunk, de lelkesen ködösítünk

Így megnyugtatjuk a lelkiismeretünket.

  • Pulzus

Általában a hazugságot és az elhallgatást tartjuk megtévesztésnek, de létezik egy további típus is: a mellébeszélés vagy ködösítés, amikor igazat mondunk, de a félrevezetés szándékával.

Az üzleti és politikai életben mindennapos jelenséget eddig elhanyagolta a pszichológia, nemrégiben azonban Todd Rogers és munkatársai a Harvard Egyetemről részletes kísérletsorozatban vizsgálták a kérdést.

Első lépésben igazolták, hogy az emberek valóban a megtévesztés sajátos formájaként értékelik a mellébeszélést.

Azt is megállapították, hogy a Harvard egyik tárgyalástechnikai kurzusán részt vevő üzletemberek több mint fele él vele a gyakorlatok során.

A következő, 1750 fős kísérletsorozatból pedig kiderült, hogy az emberek inkább élnek ködösítéssel, mint a tényleges hazugsággal.

Ezt ugyanis kevésbé tartják erkölcstelennek – hiszen, ha úgy vesszük, ilyenkor igazat mondanak.

Mégis, ha lebuknak vele, ugyanolyan szigorú ítéletben részesülnek, mint azok, akiket hamis állításon kapnak.

 


Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Túlvállalás, rágódás, önvád: miért sérülékenyebb a női mentális jóllét?

A mentális egészség nem egyszerűen azt jelenti, hogy nem vagyunk depressziósak, nem szorongunk, és valahogy működtetjük a mindennapokat. A jólléthez önismeret, célok, bizalmi kapcsolatok, határhúzás, és az is kell, hogy ne tekintsük gyengeségnek a segítségkérést. Nagy Henriett pszichológus írása azt mutatja meg, milyen kockázatok terhelhetik különösen a nők mentális egészségét, miért fáraszthatja ki őket a túlvállalás, a rágódás és az önvád, és hogyan válhat erőforrássá a kapcsolódás. Nagy Henriett pszichológus, egyetemi docens írása.