Betöltés...

Nők és férfiak családalapítás előtt és után

Attól a perctől kezdve, hogy két ember családot alapít, szinte kötelező változáson megy át. Mind a krízisnek, mind a harmonikus együttélésnek vannak általános jellemzői, de ezek másképp jelennek meg a nők és a férfiak szempontjából.

  • Pulzus

Személyiségünk érése, egyéni társadalmi beágyazottságunk az életünk során hol összetalálkozik a családban betöltött feladatainkkal, hol pedig elágazik tőle, és új utakra indul. Lehetünk karrier szempontjából a mélyponton, mert elvesztettük az állásunkat, ugyanakkor boldog szülők egy frissen alakuló családban.

És ez fordítva is igaz. Akárhol járunk is belső fejlődésünkben vagy családi életutunkban, a kettő óhatatlanul hat egymásra. Ezt még tetézhetjük a nemi szerepeinkből adódó különféle problémákkal, és máris nehezen felírható egyenletben vagyunk az ismeretlen elem.

Képzeljünk el például egy ötvenes nőt, aki épp a változó kor tüneteivel kínlódik – amit egyben nőisége elvesztésének is tekint –, házassága a férje a kapuzárási pánikja miatt válságjeleket mutat, és nemrég unoka is született, tehát a nagyszülői szerepbe is be kell illeszkedni.

Útelágazások

Az egyén fejlődésének állomásait az 1994-ben elhunyt Erik H. Erikson német fejlődéspszichológus alkotta meg, nyolc szakaszra osztva a személyiség érésének különböző fázisait. Szerinte minden fázisnak megvan a nyeresége és a vesztesége, a változás krízisekkel jár, de ha a kritikus fázison túljut az ember – amelyből három vonatkozik a felnőtt életre –, magasabb szintre léphet.

A változás krízisekkel jár
Shutterstock

Erikson azt is hangsúlyozta, hogy bár a megnevezett szakaszok jellemzően korcsoportokhoz köthetők, tulajdonképpen az élet bármely pillanatában előfordulhatnak. Erikson modelljében a stabil párválasztás és házasságkötés jellemzően a fiatal felnőttkorra jut. A családi életciklusmodellel összevetve: ekkor köteleződünk el, ekkor alakítjuk ki a közös életformát, normákat, és vállalunk felelősséget immár nemcsak magunkért, hanem a párunkért, valamint a megszületendő közös gyerekért is.

Tapasztalatok szerint ez a szakasz hozza a pár életében a legtöbb változást. A fiúból férfi lesz, a lányból nő; a férfiból apa válik, a nőből anya. A gyerekek kiröppenésekor azonban ez a folyamat épp ellenkező előjelűvé válik. A visszaváltás szülőből férfi és női szerepkörökbe legalább olyan nehéz és buktatókkal teli folyamat, mint anyává és apává lenni.

Olvassa tovább Megyeri Zsuzsanna pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, mely a nemek, a nőiesség, férfiasság témáival foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk Susan Quilliam Hogyan válasszunk társat? című könyvével. Aktuális számunkat meg is rendelheti.


Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Nem biztos, hogy ugyanazt nevezzük szerelemnek minden kapcsolatunkban

Van kapcsolat, amelyben magabiztosak és felszabadultak vagyunk, egy másikban féltékenyebbek, bizonytalanabbak vagy éppen sokkal szenvedélyesebbek. Ugyanaz az ember is egészen más oldalunkat hozhatja elő attól függően, kit szeretünk, mennyire bízunk benne, és milyen tapasztalatokat viszünk magunkkal a kapcsolatba. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus azt járja körül, miből áll össze az az érzés, amelyet egyszerűen csak szerelemnek nevezünk.