A státusszimbólumok szociális irányjelző táblaként segítenek minket eligazodni a társadalmi hierarchia rendszerében. Definíció szerint egy személy társadalmi-gazdasági helyzetének külsőleg észlelhető, láthatóvá tett megjelenítését jelentik. Legtöbbször a közelséget tükrözik a társadalmi hierarchia csúcsához, és különféle vélt vagy valós előjogokat, kiváltságokat kötünk hozzájuk.
Melyik autómárka vagyunk?
A tárgyak használójukról olyan információmorzsákat is közölnek, amelyek túlmutatnak saját használati funkcióikon. William James pszichológus primitív népeknél figyelte meg az emberek mágikus kötődését tárgyaikhoz. Hitük szerint a tárgyakban ott lakozik tulajdonosuk szelleme, ezért a halott még a síron túl sem válhat meg használati tárgyaitól, együtt temetik el őket.
Lényegét tekintve ez a fajta énkiterjesztés a modern társadalmakban is létező jelenség: az én egyenlő azzal, amit magáénak tart. Ahhoz azonban, hogy bizonyos tárgyak, szokások szimbólumként funkcionálhassanak, társadalmilag osztott jelentésrendszeren kell alapulniuk. A közös tudás alapján így konkrét személyiségvonások, karaktertípusok tapadnak az egyes márkákhoz, illetve egyes termékek birtoklásához.
Az autómárkák jó példák erre: egy sportos BMW-hez inkább ambiciózus, magára sokat adó, tehetős fiatal férfit asszociálunk, míg a Jaguár visszafogott eleganciájú, magabiztos, kompetens, érettebb korú tulajdonost sejtet. Autótulajdonosokkal készített felmérésekben jól megmutatkozott az azonosulás a járművel: sok tulajdonos hasonló jellemzőkkel írta körül az autóját, mint saját magát.
Vásárolok, tehát vagyok
Kommunikációs erejük révén a státusszimbólumok alakítják, illetve kihangosítják saját magunkról alkotott képünket, identitásunkat. Önmagunkkal kapcsolatos bizonytalanságainkat sokszor próbáljuk ellensúlyozni tárgyak hangsúlyozott birtoklásával vagy használatával. Ezzel egyrészt saját magunkat is megerősítjük ebben a (vélt) tulajdonságunkban, másrészt ellentmondást nem tűrően környezetünket is tájékoztatjuk minderről.
A szociálpszichológusok egyik kedvelt kutatási területe annak felmérése, miként függ össze az anyagiasság, a birtoklásra törekvés azzal a szubjektív elégedettségérzéssel, amit az egyén a saját életével kapcsolatban él át. Általában a gazdag emberekhez negatív asszociációkat társítunk, ami egyben a pénz iránti negatív attitűdünket is tükrözi. Ugyanakkor olyan közhiedelem is él a társadalomban, hogy a pénz boldogít, legalábbis hozzásegít a boldogsághoz.
A boldogság alappillére?
Shutterstock
Marsha L. Richins és Scott Dawson amerikai, valamint Helga Dittmar brit szociálpszichológusok 1992-ben végzett kutatásai alapján azonban úgy tűnik, hogy az anyagias emberek – akik számára a tulajdonszerzés a boldogság alappillérének számít, s akik az életben elért sikerességet a megszerzett tulajdon alapján mérik – nagyon is szoronganak vásárlásaik és életük miatt.
A tárgyak fontos szerepet játszanak életünkben azáltal, hogy vágyainkat, ideáljainkat képesek megtestesíteni. Birtoklásuk által úgy érezzük, közelebb kerülünk ezeknek a vágyott ideáloknak az eléréséhez. Mégis sokszor azt tapasztaljuk, hogy a vágyott tárgyak megszerzése ellenére sem érzünk elégedettséget.
Változó jelentések
Az ember társadalomban elfoglalt helyzetéről dekódolt üzenetek – hogy mi számít a vagyonosság, a kompetencia, a hatalom védjegyének – koronként, kultúránként változtak. A nyomtatás feltalálása előtt például komoly státusszimbólumnak számított, ha valakinek magánkönyvtára volt, mára megfordult a helyzet: a könyvbirtoklás hiányához kapcsolunk szellemi szegénységet.
Hatalmi pozíció
Shutterstock
Néhány évtizede még felkapták a fejüket az emberek, ha valaki farmerban jelent meg az utcán, azóta a kultikus ruhadarab a kényelmes hétköznapok szimbólumává vált. Léteznek persze univerzális értékű státusszimbólumok, mint az ékszerek, az arany, vagy a kitüntetések, érdemrendek, melyeket tulajdonosuk büszkén visel az öltözetén, vagy állít ki jól látható helyen.
Nekem ilyen nincsen
Sokan bizonyára azt gondolják, hogy nekik semmilyen státusszimbólumuk sincsen. Ha azonban a státus szociológiai fogalmán az egyén társadalomban betöltött társadalmi és anyagi pozícióját értjük, mindjárt kiderülhet, hogy sok minden más is ide tartozhat. A tárgyi tulajdonon túl (autó, ház) a szokások, a szabadidős tevékenységek (szivarozás, golfozás), a lakóhely (főváros vagy vidék) és egyéb kedvelt helyszínek (Michelin csillagos étterem), népszerűségi indexek (közösségi portálokon az ismerősök, lájkok száma), a fizikális kinézet (testalkat), az életmód (biotermékek vásárlása) sokat elárulnak társadalmi hierarchiában betöltött hatalmi pozíciónkról.
Ám ezeknél jóval alapvetőbb jellemzőink is akarva-akaratlanul pozícionálnak minket: a bőrszín, az anyanyelv, a nem, az életkor. Ezeket az adottságokat jól felismerhető módon hordozzuk ugyanis magunkon, magunkban, és elég egyetlen kiejtett mondat vagy egy pillantás az arcra, és máris elhelyezhetők vagyunk a hatalmi hierarchia egyik polcán csoport-hovatartozásunk szabta lehetőségeink alapján.
Panyi Anna pszichológus
Olvassa el cikkünk párját, a nagyhatalmú ember utolsó napjáról szóló írást a wmn.hu-n!
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, mely valódi vágyainkkal, legbensőbb motivációinkkal foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, páros belépőt nyerhet a budapesti Frida Kahlo-kiállításra. Aktuális számunkat meg is rendelheti.
Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra Pszichológia közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
