Betöltés...
Hogyan befolyásolhatják a boldogsággal kapcsolatos beidegződéseinket és elvárásainkat a családi minták és a környezet?
Vajon milyen különböző okai lehetnek annak, ha valaki többnyire negatívan viszonyul önmagához, másokhoz és általában a világhoz? Ebben szerepet játszhatnak (1) traumák, (2) nevelési stílus, (3) téves információk a boldogságról, (4) alacsony önbecsülés és túlzott hasonlítgatás másokhoz. Nézzük most meg ezeket egy kicsit részletesebben is.
Traumák
Ismert, hogy a fizikai, szexuális és érzelmi bántalmazás jelentősen befolyásolja az önértékelést, és azt is, ahogy másokhoz és általában a világhoz viszonyulunk. Aki megtapasztalta a traumát, kontrollálhatatlan emlékbetörések formájában újra és újra átélheti a negatív történéseket, ráadásul gyakran érez bűntudatot vagy szégyent a vele történt dolgok miatt.
Nevelési stílus
Szintén jelentős hatást gyakorolhat a nevelési stílus. Ha például egy szülő lekicsinylően bánik a gyermekével, és azt bizonygatja, hogy az nem viszi majd semmire, vagy folyton hasonlítgatja („Nézd csak meg, XY milyen szép, milyen okos, milyen jól viselkedik, bezzeg te…”), akkor a gyermek jó eséllyel negatív önképet alakít ki magáról.
Sajnos a szülő vagy a szülők boldogtalansága önmagában is mintaként szolgálhat, és közvetíthet bizonyos hozzáállást az élethez. Tovább ront a képen, ha a szülő vagy a szülők valamilyen mentális betegségben vagy függőségtől szenvednek (például depresszió, alkoholizmus). Ezek szintén negatív hatással lehetnek a gyermek viszonyulásaira önmagához, másokhoz és a világhoz.
Téves információk a boldogságról
A legveszélyesebb tévhitek ebből a szempontból, ha tökéletes körülményekhez vagy nagy dolgokhoz kapcsoljuk a boldogságot. Mind a túlzó törekvés a boldogságra, mind pedig a félelem a boldogságtól (vagy annak kimutatásától) gátolhatja a pozitív életszemlélet gyakorlását.
Egyes családok a boldogságot veszélyesnek, hamisnak és rombolónak tartják, a siker és az öröm megélését tilalmazzák. Ezekben a családokban csak a kemény munka, a sok lemondás és az izzadsággal elért teljesítmények keltik fel a többiek figyelmét, és nem szokás örömteli eseményekről, kellemes élményekről beszámolni.
Az ehhez hasonló élettapasztalatok könnyen kialakíthatják azt a hiedelmet, hogy ha jól érzem magam, megbántok vele másokat, és emiatt nem fognak szeretni.
Instabil önértékelés és túlzott hasonlítgatás másokhoz
Ismert, hogy mind az instabil, alacsony önértékelés, mind pedig a túlzó önimádat (narcizmus) akadályozza a boldogságot. Az önértékelés a szocializációs folyamat során formálódik. Ha a számunkra fontos személyektől (akik leggyakrabban a szüleink) feltétel nélküli szeretetben és elfogadásban részesülünk, pozitív és stabil önértékelés alapozódik meg. Az instabil önértékelés pedig annak a következménye, hogy megtanultuk, a figyelemért és a szeretetért cserébe bizonyos elvárásoknak meg kell felelnünk.
A szociális média túlzó használata, amely egyre inkább megfigyelhető főként a fiatalabbak körében, szoros kapcsolatban áll az instabil önértékeléssel. Ha valaki túl sok időt és figyelmet szentel ezeknek a platformoknak, könnyen kialakíthatja azt a vélekedést, hogy másoknak tökéletes a külseje, a párkapcsolata és a családi élete, vagy szárnyal a karrierje és így tovább.
Miközben ezeket az oldalakat böngésszük, könnyű elfeledkezni arról, hogy általában nem a rossz pillanatainkat vagy a testi tökéletlenségeinket osztjuk meg másokkal, és a photoshop szó szerint csodákra képes.
Ugyanakkor a túlzó önimádat, a narcizmus is akadályozza a boldogságot, elsősorban azért, mert akadályozza a valódi szeretetpillanatok átélését. Ennek ugyanis az a feltétele, hogy a teljes figyelmünket a másik emberre fordítsuk, és pillanatnyilag az ő jólléte legyen a legfontosabb számunkra. A narcisztikus ember ehelyett – erős énközpontúsága és csodálat iránti igénye miatt – inkább uralni akarja a társas kapcsolatait.
Hogyan változtathatunk a boldogsággal kapcsolatos beidegződéseinken és elvárásainkon? Olvassa tovább Nagy Henriett pszichológus, egyetemi adjunktus írását a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben örökölt sorsunkkal, a transzgenerációs hatással foglalkozunk.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
A terapeuta nem mondja meg, mit kellene gondolnunk vagy hogyan kellene élnünk, hanem olyan elfogadó kapcsolatot teremt, amelyben közelebb kerülhetünk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz. Carl Rogers személyközpontú megközelítése több mint hetven év után is a pszichoterápia egyik meghatározó irányzata. Garai Nikoletta pszichológus, egyetemi tanársegéd írása.
