Betöltés...
Elterjedt konyhapszichológiai elmélet, hogy a férfiak, különösen az „anyás” férfiak a saját anyjukhoz hasonló feleséget választanak maguknak. A nők pedig, különösen az „apakomplexusos” nők, az apjukhoz hasonló, vagy idősebb férfiakhoz vonzódnak. Vajon van-e alapja, hogy a szüleink mintája befolyásolja az érdeklődésünket?
A gondolat, hogy a saját szülőnkhöz vonzódunk szexuálisan vagy romantikusan, a legtöbbünkből markáns ellenérzést vált ki. Több olyan kutatási eredmény is született azonban, amely alátámasztja, hogy bizonyos esetekben tudattalanul is preferáljuk azokat a vonásokat, személyiségjegyeket és viselkedési jellegzetességeket, amelyek a szüleinkre is jellemzőek.
Zuzana Sterbová, a prágai Károly Egyetem kutatója által a 2010-es években publikált eredmények szerint például azok a nők, akiknek jó kapcsolatuk volt az apjukkal, olyan férfiakat választanak tartós kapcsolat céljából, akik mind megjelenésükben, mind egyéb jellemzőik szempontjából hasonlóak a saját apjukhoz.
Bereczkei Tamás evolúciós pszichológus, egyetemi tanár és kutatócsoportja pedig a férfiak esetében jutott hasonló eredményre még a 2000-es évek elején: azok a férfiak, akik gyermekkorukban pozitív kapcsolatot ápoltak az anyjukkal, később a hozzájuk hasonló megjelenésű feleséget preferáltak. A kutatás során több száz fotót kellett összepárosítani, és a tesztcsoportnak meglepően nagy arányban sikerült az anyósokat és feleségeket párba rakni – a hasonlóság egyértelműen kimutatható volt.
A nők a saját „jól bevált” apjuk alapján modellezték le a megfelelő partnert, a férfiak pedig az anyjuk mintájára kerestek feleséget. Természetesen ez a jelenség nem általános érvényű, de gyakori, és részben evolúciós, részben pszichológiai okokra vezethető vissza.
Instant kötődés
Mindenkinek ismerős lehet a történelmi fotó, amelyen egy szakállas úriember után kislibák tipegnek szépen sorban. A szakállas úriember Konrad Lorenz osztrák etológus, aki igazán ismertté és népszerűvé tette az imprinting fogalmát 1935-ben. Mezei ludak viselkedését tanulmányozta, és ennek során figyelte meg, hogy a kislibák bármilyen nagy, mozgó tárgyhoz kötődni kezdenek, amit a tojásból kikelésük után elsőként pillantanak meg.
Ha ez felnőtt vadlúd, akkor az lesz a fiókák kötődésének tárgya, ha pedig Konrad Lorenz, akkor őt követik majd. Az imprinting előnyei egyértelműek a fiókák túlélése szempontjából: jó eséllyel a kikelés után a saját anyjuk, és nem az osztrák kutató lesz az első mozgó tárgy, amit megpillantanak, így, eltekintve az ilyen ritka incidensektől, igazán sikeres evolúciós stratégiáról van szó.
Adja magát a kérdés, hogy a vadlibáknál bonyolultabb idegrendszerű állatok, és különösen az ember esetében is megfigyelhető-e az instant kötődés, a szülőre kapcsolódás ösztönös jelensége. Az imprinting pszichológiai aspektusairól árnyaltabb képet festett az 1990-es években John Gottman amerikai pszichológus, párterapeuta, aki szerint az embereknél is megfigyelhető a csecsemőkorban kialakuló imprinting – de esetünkben ez a bevésődés elsősorban nem a szüleink azonosítására szolgál, hanem későbbi kapcsolataink modellezésére.
Olvassa tovább Dajka Emőke pszichológus cikkét a a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelynek témája: szabadulás a múlt fogságából.
Fizessen elő a magazinra, most
várja.
Van, akit az első pillanatban vonzónak találunk, más mellett pedig hiába lenne minden rendben, nem történik semmi. A párválasztásban szerepet játszhatnak korai kötődési mintáink, saját énképünk, a hasonlóság és különbözőség, sőt akár a másik ember testszaga is. De mennyit tudunk ma valóban arról, mi dönti el, kibe szeretünk bele?
