Betöltés...

Érintettek és érinthetetlenek – A testi kontaktus ereje

Az érintések a magzatkortól a halálunkig elkísérnek minket. A testi kontaktus leginkább kitüntetett periódusa a csecsemőkor mellett a szerelem időszaka, de az érintés a tartós párkapcsolatban fennálló viszony kiváló jelzőrendszere is. Minősége, hiánya, illetve túlzásba vitele csalhatatlanul a résztvevőkről szól.

  • Pulzus

A „megérint” szónak kettős jelentése van: egyrészt fizikai kontaktust, másrészt lelki rezdülést értünk rajta, nem véletlenül. Nincsenek pusztán ilyen vagy olyan folyamatok, test és lélek elválaszthatatlanul össze van huzalozva. Már- már közhely, hogy valamennyi későbbi kötődésünk a korai újszülött–gondozó kapcsolatra épül. Az e korban bevésődött élmények irányítják felnőttkori viselkedésünket, elvárásainkat, ami nem jelenti azt, hogy nem korrigálhatók, de mindenképpen meghatározók. E korai tapasztalatok közül az egyik legfontosabb szerep épp az érintésnek jut. Hogy kinek mennyi elég az érintésből, a simogatásból, milyen közel engedi magához a másikat, nagyon egyéni, de élethelyzettől és kognitív kiértékeléstől is függ. Hajdú Judit családterapeuta arra hívja fel a figyelmet, hogy nincs érintés „csak úgy” önmagában, mindegyikhez jelentések kapcsolódnak. Ha valaki több figyelemre, simogatásra vágyik, mint amennyit kap a párjától, óhatatlanul jelentést tulajdonít neki:

Azért nem ölel meg, mert már nem szeret; Biztos túlságosan meghíztam

Hozzászólások

Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?

A terapeuta nem mondja meg, mit kellene gondolnunk vagy hogyan kellene élnünk, hanem olyan elfogadó kapcsolatot teremt, amelyben közelebb kerülhetünk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz. Carl Rogers személyközpontú megközelítése több mint hetven év után is a pszichoterápia egyik meghatározó irányzata. Garai Nikoletta pszichológus, egyetemi tanársegéd írása.