Betöltés...

Enni vagy nem enni - Vallomások a kontrollról

Milyen az, amikor az evés nem kellemes élmény, hanem gyűlölt ellenség? Hol a határ az észszerű diétázás és az önpusztítás között? Hogyan veszi át az étel megtagadása vagy mértéktelen fogyasztása a kontrollt sokak élete fölött?

  • Pulzus

Először mindig megjelent az egyre erősödő, végül már ellenállhatatlan vágy, hogy megegyek valamit

– mesél falásrohamairól Szerepi Kata, aki nemrég gyó­gyult ki különféle evészavarokból –, onnantól, hogy az első falatot lenyeltem, nem gondolkodtam, kikap­csoltam az agyamat. Vannak olyan élményeim, amik­re alig emlékszem, mintha nem is velem történt vol­na. Amíg ettem, addig nem kellett az érzéseimmel foglalkoznom, és addig semmi más nem számított, csak az ízek. Amikor egy pillanatra megálltam, döb­benten vettem tudomásul, hogy mi történt. Jött az undor, a bűntudat, a szégyen, a harag és a kétségbe­esés, hogy mit műveltem. Sokszor amiatt ettem még tovább, mert azt gondoltam, hogy a mai napnak már úgyis lőttek, mit számít, ha eszem még?” Katához hasonlóan azok is a teljes kontrollvesztésről és a „ro­botpilóta-üzemmódban történő zabálásról” számol­nak be, akik falásrohamokkal küszködnek.

Hozzászólások

A legtöbben rossz számot figyelünk – ezért nem a testsúly alapján érdemes megítélni az egészségünket

Sokunk hangulatát még mindig egyetlen szám határozza meg: amit reggel a mérlegen látunk. Ha kevesebb, elégedettek vagyunk, ha több, csalódottak. Pedig a longevitykutatások egyre inkább azt mutatják, hogy nem a testsúly, hanem a testösszetétel az igazán fontos. Két ember lehet ugyanannyi kiló, mégis teljesen eltérő egészségi kockázatokkal, anyagcserével és várható életkilátásokkal. A kérdés nem az, hogy mennyit mutat a mérleg, hanem az, hogy mennyi izmot és milyen zsírszövetet halmozunk fel az évek során. Győző-Molnár Anna táplálkozástudományi szakember írása.