Betöltés...
Carpe diem! Élj a mának! – halljuk sokszor a jelenkor egyik mottóját. A hedonizmus jó dolog, a carpe diem is. De csak akkor, ha elhelyezhető a személyes történelmi idősíkba, ha a jelen mellett megjelenik a múlt és a jövő is.
Képzeljük el, milyen lenne az élet, ha csak a jelen létezne. Ha nem lenne tapasztalat és nem lenne tervszerűség sem. Ha a pillanatnyi vágyak és érzések vezérelnének minket, ha csak a ma lenne a fókuszban. Nem törődnénk sem az előzményekkel, sem a következményekkel. A carpe diem sokszor vonzó világlátás. A kifejezést tévesen úgy fordítják, hogy „Élj a mának”, pedig Horatius, az ókori római költő eredeti gondolata azt jelenti, hogy „Élvezd az időt, minden napnak szakítsd le a virágát!”, azaz keresd az értelmét.
Miért is olyan vágyott dolog csak a jelenben élni? Mert valójában a szorongásmentességre vágyunk.
Van, akit az első pillanatban vonzónak találunk, más mellett pedig hiába lenne minden rendben, nem történik semmi. A párválasztásban szerepet játszhatnak korai kötődési mintáink, saját énképünk, a hasonlóság és különbözőség, sőt akár a másik ember testszaga is. De mennyit tudunk ma valóban arról, mi dönti el, kibe szeretünk bele?
