Betöltés...

Ezeken az összetevőkön múlik a párkapcsolati egyensúly

Sokszor varázslatnak tűnik, hogy a hétköznapok forgatagában egy párkapcsolat, és benne mi magunk, egyensúlyban legyen. Pedig nem kell hozzá titkos összetevő. Nézzük, mi szükséges hozzá.

  • Pulzus

A Tamás bátya kunyhójá-nak írójáról, az amerikai Harriet Beecher Stowe-ról (1811–1896) írja Kertész Erzsébet a róla szóló regényében, hogy amikor Harriet kimerült, lelkész férje hetekre elküldte pihenni, fürdőbe, a hat (!) gyerek mellől. Amikor Harriet hazatért, látta, hogy párja mennyire elfáradt a „fronton”, így a kölcsönösség elve alapján most ő vállalta, hogy marad, amíg kimerült társa elmegy hosszabb időre pihenni, és gyűjt egy kis energiát.

Napi egyensúly és életegyensúly

Amikor elköteleződünk a párkapcsolat mellett, érdemes az egyensúly mellett is elköteleződni. Elfogadó, de egyenrangú, közben függetlenséget is élvező, döntéseket hozó, és azokat megosztó, egymás terét és magánéletét tiszteletben tartó társakként, akik közösen törekszenek a pozitív kapcsolat kialakítására és fenntartására.

Nem könnyű feladat. Ám ha kölcsönös, akkor egyensúlyban marad az elfogadás és az adás, a támogatás, a biztonság és az érzelmileg egészséges tér, nem utolsósorban pedig a gondoskodás és az érvényesülés is.

És ezen a ponton érdemes felvetni a kis és a nagy, a rövid és a hosszú távú egyensúly nehezen megoldhatónak tűnő kérdését. Mert látszólag könnyű megbeszélni, hogy ma te főzöd a kávét, holnap én – vagy hétköznap te, és hétvégén én? Vagy te főzöd a kávét, én pedig az ebédet? Vagy én csinálok mindent, amíg megkapod az előléptetést (beindul az üzlet, megszerzed a fokozatot), aztán te?

A napi egyensúly és az életegyensúly összeegyeztetése már sokkal több közös gondolkodást kíván, mint a háztartási feladatok vagy a költségek beosztása. Ebben a gondolkodási folyamatban elsősorban a prioritásokat kell meghatározni: az értékeket és a célokat, mindezzel pedig a közös értékrendet.

Újratervezések sorozata

A priorizálás mellett állandóan szükség van a rugalmasság alkalmazására is. Idén akartatok belekezdeni a kéktúrába, de a nyelvvizsgára készülő párodnak beütött a porckorongsérv – hát, az egészség fontosabb, mint a papír vagy a teljesítmény, úgyhogy idén talán ebből se nyelvvizsga, se kéktúra nem lesz.

Egy másik példával: ha már előléptették a párodat, akkor esetleg érdemes újratervezni a háztartási feladatokat, mert most meg te fognál bele a régóta dédelgetett doktorid írásába. Ha jön a baba, és a bővülő család fenntartásához jól jön az előléptetett társ magasabb jövedelme, akkor megint csak újratervezés, akár kisebb-nagyobb kompromisszumokkal (de soha nem annyival, amennyi már a mentális egészségünket terhelheti).

Olvassa tovább Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben egyensúllyal, tudatossággal foglalkozunk.

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!

Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet

Sok vendéget zavar, amikor rég nem látott ismerősével beül egy helyre egy kávéra, és a másik asztalnál emelt hangon online értekezlet zajlik. Sok vendéglátóst pedig az zavar, hogy az órákig mítingelő vendég csupán egy eszpresszó áráért foglalja a teret. Nemrégiben laptophasználatot visszaszorító intézkedéseket vezettek be több budapesti helyen is, így már nem lehet a nap bármely órájában vagy a kávézó teljes területén órákig dolgozgatni és az asztalt elfoglalni. De miért csinálják ezt egyes vendégek, és hogyan lehet közösen kialakítani egy vonzó kávéházi kultúrát?