Betöltés...
„A kapcsolat gyógyít” – így szól Feldmár András pszichológiai alaptézise. A Kanadában élő pszichoterapeuta sokak szerint megosztó nézetei és több mint fél évszázados munkássága esszenciájával találkozhat a néző egy új, róla készült portréfilmben.
„R. D. Laing egyik gondolata megváltoztatta az életemet” – hangsúlyozza mestere, a skót pszichiáter hatását Feldmár András az Amit egyedül egyikünk sem látna című dokumentumfilmben A „nincsenek ők, nincsenek mi – nem gyógymódra, hanem irgalomra van szükségünk mindannyiunknak” felismerés, és az ezen alapuló szemléletmód végighúzódik a magyar pszichoterapeuta egész életművén.
Szerinte e gondolat és a nyomában megszülető mély érzés bárki életét képes megváltoztatni, ugyanakkor ezt a változást a terapeuták esetében különösen fontosnak nevezte. Ennek azért lenne jelentősége, mert a változást követően a terapeuta (már) nem lesz képes a hozzá forduló emberek tárgyiasítására.
Feldmár terápiás szobája egy olyan játékteret jelent, ahol a terapeuta nem a „mi a problémája?” kérdés mentén fordul a páciense felé – derül ki Krámli András, a Feldmár Intézet munkatársának filmjéből. Mint ahogy az is, milyen elemekkel gazdagította az említett R. D. Laing több mint fél évszázada tartó praxisát: távolságtartás helyett személyesség, dogmatikus szakmaiság helyett önazonosság. Mert a lényeg: csak így jön létre igazi kapcsolat kliens és terapeuta között, és a kapcsolat bír gyógyító erővel.
Ezt én jobban tudnám csinálni
A terapeuta és kliense közötti megfelelő kapcsolódást a Feldmár Intézet alapítója egy fiatalkori személyes élménnyel is illusztrálta. Élete első pszichológiai konzultációja után másnap véletlenül összefutott a terapeutájával, aki átnézve rajta nem vett tudomást a jelenlétéről. Ez a mentalitás számára elfogadhatatlan volt, ezért egy másik szakembernél folytatta a terápiát, amit annak megkérdőjelezhető módszerei miatt néhány hónap múlva szintén felfüggesztett.
Az ekkor még a matematikadoktorátusával foglalkozó Feldmár közben egyre jobban beleásta magát a pszichológiába, és az „ezt én jobban tudnám csinálni” gondolatától is hajtva pszichoterapeuta képesítést szerzett. Az elmúlt évtizedekben 80 ezer órát töltött emberekkel, és vannak olyan páciensei, akikkel 25-30 éve dolgozik. Ennek számos oka van, de az egyik mindenképpen az, hogy a folyamat lezárását a klienseire bízza.
Páciensek mint terapeuták
Egy terapeuta nemcsak a páciens gondolataira, érzéseire és reakcióira figyel, hanem arra is, hogy a vele egy szobában lévő ember milyen hatással bír az ő helyzetére, jelenlétére, állapotára – mutatja meg a közel kétórás film. Ezekben a helyzetekben ő maga is pácienssé válik anélkül, hogy kliensei tudatában lennének „terapeuta” mivoltukkal.
Feldmár több olyan szituációba is beavat minket – a kliensek haragja, agressziója vagy éppen a segítő ellen irányuló manipulációs kísérletei –, amelyek kezelése és elhárítása nagyfokú érzékenységet, fájdalomtűrést és az énhatárok erős meghúzását igénylik.
Izzó vas a szégyen
A terapeuta részletesen és a saját megélésein keresztül beszél a szégyenről, amely szerinte az izzó vas által okozott fizikai fájdalomhoz hasonló lelki gyötrelmet jelent. Az erős képpel illusztrált negatív érzés gyökerei a gyerekkorba vezetnek. Elmondása szerint „amikor valami jót tettem, az anyám büszke volt rám”, viszont többféle helyzetben is megszégyenítette. „Amikor szégyelltem magam, akkor láthatatlanná akartam válni”, avatja be a nézőt.
De szégyellte magát akkor is, amikor először terápiába ment. Szerinte ezzel az érzéssel számolnia és empatikusan foglalkoznia kell a terapeutának is, hiszen a két fél között aszimmetrikus kapcsolat jön létre. „De léteznek olyan páciensek is, akik a terapeutát akarják megszégyeníteni” – osztja meg.
Radikális terápia
Az általa „radikális terápiának" nevezett folyamat olykor radikális kritikák kiváltója is, ám – ahogy erre utalás történik – gyakran elmarad a témával kapcsolatos valódi párbeszéd. Feldmár szerint arról van szó, hogy a munkája során visszamegy a gyökerekig, ezt pedig „nem szeretik a pszichológusok és a pszichiáterek”.
Szerinte a terápia esetében nincsen fejlődés, mert napjainkban pont ugyanazokkal a dolgokkal, érzésekkel van dolgunk – szeretet, féltékenység, mohóság, szégyen, irigység –, amikkel korábban is. „Ugyanilyen lett volna a praxisom kétezer évvel ezelőtt is” – véli.
Az író-pszichoterapeuta hangsúlyozza, hogy az arisztotelészi értelemben vett praktikus tudomány alapelveit követi – nélkülözve az elméletet, az előre legyártott terveket és sémákat –, mert minden egyes emberrel való találkozás és kapcsolódás más és más.
A filmről és a vetítésekről itt talál infókat.
Lippai Roland
Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!
Van, akit az első pillanatban vonzónak találunk, más mellett pedig hiába lenne minden rendben, nem történik semmi. A párválasztásban szerepet játszhatnak korai kötődési mintáink, saját énképünk, a hasonlóság és különbözőség, sőt akár a másik ember testszaga is. De mennyit tudunk ma valóban arról, mi dönti el, kibe szeretünk bele?
