A felnőttek a legtöbb esetben elfelejtenek játszani, elmélyülten figyelni látszólag haszontalan dolgokra, unalmukban, kütyük segítsége nélkül feltalálni magukat. Kíváncsinak lenni a világra, friss szemmel, előítéletek és prekoncepciók nélkül, nyitottan befogadni a dolgokat. Sok felnőtt nem bírja úgy a pörgést, a sok mozgást, a hangzavart, mint a gyerekek. És legfőképpen – a felnőttek elfelejtenek jelen lenni.
Ez furcsa helyzetekhez vezet, mert hivatalosan ők terelgetik a gyerekeket a fejlődés útján, és sokszor nem értenek szót egymással. Miért is nem? A felnőtt tervez, látja a következményeket, számba veszi a lehetőségeket, aggódik, hogy mi lesz ha…, míg a gyerek csak van. Szimplán jelen van. Ott van a teste, ahol a lelke, a figyelme.
Csúszdázás mobillal
Sok felnőttet látok játék közben beszélgetni a gyerekkel. Például leülnek legózni, és közben kérdez: „Emlékszel, a hétvégén a mamánál voltunk, jó volt, ugye?” A gyerek jobb esetben hümmög valamit, rosszabb esetben mintha meg sem hallaná a kérdést, és persze válaszra sem méltatja a felnőttet. Mi állhat a jelenség hátterében? Ha valóban leköti valami a gyermek figyelmét, nem tud másra is koncentrálni. Hogy mi volt, vagy mi lesz? Hogy is tudna ezzel foglalkozni, hiszen éppen azzal van elfoglalva, ami éppen van. A gyermek jelen van.
