Betöltés...
A gyerekkor része az önállóság megtanulása és a saját tapasztalatok megszerzése, a túlféltő szülői magatartás azonban mindezt megnehezítheti. De vajon milyen következményei lehetnek annak, ha a gyerekeknek egyre kevesebb lehetőségük van az önálló döntésekre, és mit tehetnek a szülők azért, hogy felkészítsék őket a felnőtt életre?
A szülő rendszeresen fut, biciklizik, edzőterembe jár vagy hétvégén túrázni indul. A gyerek ezt látja, természetes számára, hogy a mozgás része a mindennapoknak. Jó eséllyel ő is sportolni kezd? Hol húzódik tehát az egészséges szülői támogatás és a teljesítménykényszer határa? Mit tanul meg a gyerek abból, ha a szülei sportolnak, és mit abból, ha azt látja, hogy a sport mindenáron teljesítendő feladat? És hogyan lehet úgy átadni a mozgás szeretetét, hogy a gyereknek közben megmaradjon a saját döntésének szabadsága? Szeifert Noémi sportpszichológussal beszélgettünk.
A kisgyerek előbb érez, mint értelmez: dühös, csalódott, fél vagy örül, de sokáig még nincs meg hozzá a nyelve és az önkontrollja. Ezt fokozatosan tanulja meg a környezetétől. Héjja Edit pszichopedagógus azt mutatja meg, hogyan segíthet a szülő abban, hogy a gyerek felismerje, megnevezze és később egyre jobban szabályozza a saját érzéseit.
A családi fotón mindenki mosolyog, a bizonyítvány kitűnő, a nyaralás álomszerű. A gyerek viszont azt is tudja, mi történt öt perccel a kép előtt, milyen hangulat van otthon, és mit kellett teljesítenie azért az eredményért, amire a szülők büszkék. Sebestyén Eszter pszichológus szerint ezért a családi posztok nemcsak arról szólnak, mit mutatunk a külvilágnak: közben a gyereknek is üzenünk valamit arról, mi az, amit érdemes megmutatni önmagunkból – és mi az, amit jobb elrejteni.
Mit tanulhatunk a következő nemzedék tüneteiből, jelzéseiből? Mire van szükségük a gyerekeknek, illetve nekünk, felnőtteknek, hogy biztosíthassuk a szükségleteiket? Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember írása.
A gyereknevelésben a legnehezebb talán az, hogy sokszor nem a rossz szándék visz félre, hanem a túl jó. Azt hisszük, az okosság dicsérete önbizalmat épít, a sok különóra előnyt ad, a gyerek előtti veszekedések elrejtése megóvja őt, a testvérféltékenységet pedig több szeretettel lehet megoldani. Egy amerikai szerzőpáros szerint ezek közül több is makacs tévhit lehet. Kugler Judit pszichológus írása.
A szülők sokszor pontosan tudják, hogy nemet kellene mondaniuk, mégis elbizonytalanodnak, amikor jön a sírás, a könyörgés, a hiszti vagy a saját bűntudatuk. Pedig a határszabás nem a szeretet ellentéte: a gyerek biztonságérzetéhez az is hozzátartozik, hogy a felnőtt képes legyen kiszámíthatóan, nyugodtan és következetesen megtartani a kereteket. Ez azonban különösen nehéz lehet akkor, ha a szülő fáradt, stresszes, szégyent vagy megfelelési kényszert érez, vagy éppen maga is nehezebben kapcsolódik a gyerekéhez. Filep Orsolya Veronika szakpszichológus írása.
Sok szülő még ma is úgy érezheti, hogy egyetlen gyermekének valamit pótolnia kell: testvért, társas helyzeteket, közös csínyeket, a rivalizálás vagy az alkalmazkodás mindennapi gyakorlását. Pedig a kutatások régóta nem igazolják, hogy az egykék önmagában a testvér hiánya miatt lennének önzőbbek, magányosabbak vagy kevésbé együttműködők. A valódi kérdés inkább az, milyen családi légkör, milyen szülői elvárások és mennyi kortárs kapcsolat veszi körül az egyetlen gyereket.
A tanulmányok nem azt igazolják, hogy a legtöbb családban létezik egyértelmű „kedvenc”. Mégis adódnak különbségek abban, ahogy a gyerekek nevelkednek – de miért?
Egy friss kutatás szerint a túl szigorú, magyarázat nélküli szabályokra és büntetésre épülő nevelés nem feltétlenül őszinteséget tanít. A gyerek inkább azt tanulhatja meg belőle, hogy a hibát el kell rejteni, a büntetést pedig ki kell kerülni. De hol van az arany középút a poroszos szigor és a mindent megengedés között?
Miért fontos, hogy hagyjuk a gyerekeket focizni vagy zombiapokalipszisben túlélni? Miért játszanak kevesebbet a mai gyerekek? Egy új kutatásban a leglegitimebb szakértőket kérdezték: magukat a gyerekeket.
Mit tudunk ma a lánycsecsemőkről, és mire érdemes figyelni szülőként, hogy ne a sztereotípiák, hanem a baba valódi szükségletei vezessenek minket? Hogyan hegesztjük a babákra tudtunkon kívül a nemi szerepeiket? Vida Ágnes pszichológus, kötődésterapeuta, „babapszichológus” írása.
Ausztrália világelsőként lépte meg, hogy a 16 éven aluliaknak ne lehessen hozzáférésük az olyan alkalmazásokhoz, mint a Facebook, az Instagram vagy a TikTok. Milyen pozitív hozadéka lehet ennek a drasztikusnak tűnő tiltásnak, és mennyire könnyű megkerülni? Ausztráliai szülők meséltek a tapasztalataikról.
A kamaszoknak sokkal nehezebb korlátot állítani, mint a kisebb gyerekeknek. Néhány kommunikációs megoldás azonban segíthet – nemcsak az adott ügyben, hanem a kapcsolatunkon is.
Méltatlanul kevés szó esik a gyermekkor és az „igazi” kamaszkor közti „átmeneti” évekről, amelyekről a szülők úgy tudják, hogy nevelési és pszichés szempontból nyugalmas időszak, ám az újabb kutatások szerint meglepően sok testi-lelki változás és ezekből fakadó kihívás jellemzi. Mit tegyünk, ha a gyermekünk TikTokozni szeretne vagy méregdrága márkás cipőt akar? Mi a helyes szülői magatartás, ha pikkel rá a tanár? És hogyan segítsük, ha nála korábban indul meg a nemi érés?
Első hallásra furcsa lehet, hogy a szülő és a baba között megosztott felelősség létezik, ami az evést illeti. Márpedig sokszor ezen múlik, hogyan alakul gyermekünk (és a későbbi felnőtt) táplálkozása, az evéshez és a kilókhoz való viszonya – tudjuk meg Dénes Dóra természetgyógyász és táplálkozási tanácsadó nemrég megjelent könyvéből.
Bár azt hinnénk, ez a gyermekkor és a kamaszkor közti nyugalmas időszak, valójában a kiskamasz-periódus is tele van meglepetésekkel, nevelési kihívásokkal. Milyen testi-lelki változások alakítják a 8–12 éves kor közti gyerekek pszichéjét és viselkedését? Mit mondjunk nekik, ha váratlanul kiskutyát szeretnének, vagy túl sokat játszanak a számítógépes játékokkal? Miért veszélyes okostelefont adni a kezükbe? És mi a helyes eljárás, ha ki akarja egymás ellen játszani a szüleit?
A felnőtté válás folyamatáról önbizalommal telve szoktuk megállapítani, hogy számos képesség fejlődése, kiteljesedése. Az igazság azonban az, hogy vannak olyan területek, ahol a felnőttek a hátrányukra változnak.
Kisiskolás korban a gyerekek a valóság és a fantázia között egyensúlyoznak, és egyre inkább nyitnak a realitások felé. Ezt mutatják azok a mesék, melyeket egy felmérésre készítettek.
A tanító a kisiskolás életében a hétköznapok főszereplője, gyakran több időt tölt vele, mint a szülők. Nem csoda, ha elvárásokkal bombázzák. Iskolapszichológus szerzőnk segít eligazodni a reális és irreális igények között.
