A virtuális világ remek terep arra, hogy olyan képet mutassunk magunkról, amilyet láttatni akarunk. Az élet nehéz vagy fájdalmas perceiről érthető módon nem sokan szeretnek fotókat megosztani. A közösségi médiahasználók nagy része csak a legjobb pillanatait osztja meg a külvilággal, az egyszerű, hétköznapi helyzeteket sajnos nagyon kevesen.
Amikor egy kamasz későn jár haza, inni kezd, veszélyes dolgokat próbál ki vagy egyre több konfliktusba keveredik, a szülő könnyen a társaságot hibáztatja. A kortársak hatása valóban óriási, de a történet ennél jóval összetettebb: nem minden gyerek ugyanolyan fogékony a negatív befolyásra, és sokat számít az is, milyen érzelmi biztonságot kap otthon.
Ezzel viszont észrevétlenül is kimondatlan verseny veszi kezdetét: ki a jobb, a legjobb? Ki a jobb anya, melyik a legszerelmesebb szerelmespár, kinek van szebb, szeretőbb családja, ki jár többet egzotikus helyekre. Ez nagyszerű eszköz, hogy a felhasználók a saját életük hiányosságait, hibáit a lehető legjobban elrejtsék, és a kiemelkedő pillanatokkal kompenzálják. Nem ritka, hogy olyan szülők posztolnak tömegével tökéletes fotókat meghittnek látszó családi pillanatokról, akiknek az otthonában távolról sincs meg a vágyott harmónia.
Vékony annak a határa, hogy a legszebb, legirigylésreméltóbb élményeimet azért teszem fel, mert ez vagyok, és vállalom magam, vagy pedig arra használom a közösségi teret – és rajta keresztül a gyerekeimet –, hogy olyan valakinek mutassam magam, aki nem vagyok.