Iskolás gyermek szülőjeként a hétköznapjainkat erősen befolyásolja, hogy a gyermekünk milyen hangulatban indul az iskolába, és hogyan tér onnan vissza: jókedvűen, lelkesen mesélve az iskolai történéseket, vagy alig várja, hogy megszabaduljon a sulitól. Nem is beszélve a leckeírásról, ami néhány gyereknek újabb szellemi kaland lehetősége, míg sokuknak nyűg.
Iskolába lépéskor különösen jellemző, hogy „kezdő szülőként” aggódással teli várakozással tekintünk az iskolára. Hogy érzi ott majd magát a gyermekünk? Meg tud-e felelni az iskola elvárásainak? Lesz-e sikerélménye, ami azt is jelenti, hogy mi eddig jó szülőként felkészítettük-e őt az élet első kihívására, az írni-olvasni tanulásra?
Ebben a helyzetben különösen fontos, ha úgy tetszik, kulcsszereplő a tanító – aki nem szükségszerűen néni, de az esetek többségében az. Ebből is következik a szülők természetes igénye, hogy legyen a gyerek anyja helyett anyja – legalábbis amíg ő van vele. Ha gondosan összeszámoljuk, akkor bizony, a hétköznapokon a tanító a főszereplő a gyermek életében, több időt tölt vele, mint mi, szülők.
