Betöltés...
A szülő rendszeresen fut, biciklizik, edzőterembe jár vagy hétvégén túrázni indul. A gyerek ezt látja, természetes számára, hogy a mozgás része a mindennapoknak. Jó eséllyel ő is sportolni kezd? Hol húzódik tehát az egészséges szülői támogatás és a teljesítménykényszer határa? Mit tanul meg a gyerek abból, ha a szülei sportolnak, és mit abból, ha azt látja, hogy a sport mindenáron teljesítendő feladat? És hogyan lehet úgy átadni a mozgás szeretetét, hogy a gyereknek közben megmaradjon a saját döntésének szabadsága? Szeifert Noémi sportpszichológussal beszélgettünk.
A szülői minta valóban fontos szerepet játszhat abban, hogyan viszonyul egy gyerek a mozgáshoz. Amit otthon látunk, az alakíthatja a szokásainkat, az egészségről alkotott képünket és azt is, hogy a sportot örömforrásként vagy kötelezettségként értelmezzük. A közös mozgás ráadásul nemcsak fizikai aktivitás, hanem kapcsolat, figyelem és együtt töltött idő is lehet. Csakhogy a jó példa könnyen elvárássá is válhat. Más a helyzet, ha a gyerek maga választ sportágat, és más, ha a szülő saját ambíciói, be nem teljesült álmai vagy teljesítményorientált szemlélete jelenik meg a gyerek sportolásában. A rendszeres edzés egy ponton túl komoly időráfordítást, fegyelmet és alkalmazkodást kíván az egész családtól. Az élsport pedig különösen nagy terhet jelenthet a gyereknek és a szülőnek egyaránt.
Közben arról is kevesebbet beszélünk, hogy a sport nem minden család számára ugyanúgy hozzáférhető. Egy sportág kiválasztása, az edzések díja, a felszerelés, az utazás és a versenyek költsége jelentős anyagi áldozatot igényelhet. A rendszeres sport a szülőtől időt is követel, amelyet sok család egyszerűen nem tud felszabadítani. Így előfordulhat, hogy egy tehetséges gyerek nem azért marad ki egy sportágból, mert nincs benne elég kitartás vagy támogatás, hanem mert a család erőforrásai nem teszik lehetővé a folytatást.
Mennyire meghatározó a szülői minta abban, hogy egy gyerek később rendszeresen sportolni fog? Mit tanul meg abból, ha azt látja, hogy a szülei számára természetes a mozgás?
A szülői minta nagyon fontos, és a legjobb motiváció, a hiteles példamutatás, de önmagában nem determinálja, hogy a gyermek később rendszeresen sportol-e és/vagy megszereti a mozgást (a kettő nem feltétlenül találkozik minden esetben. Kötelességtudatból is lehet sportolni, illetve a külső jutalmak – extrinsic motiváció – miatt is). Számtalan kutatás és gyakorlati példa igazolja, hogy azok a felnőttek, akik gyermekkorukban rendszeresen mozogtak és megszerették a mozgást, felnőttkorukban is nagy valószínűséggel beiktatják a rendszeres mozgást az életvitelükbe, mert fontosnak tartják, és nem kérdéses a számukra, hogy mozogjanak-e.
https://pulzus.hvg.hu/tarsadalom/20261001_suhanj-fitness-fogyatekossaggal-elok-sportolasa-gusztos-peter-interju
A gyerekek elsősorban részben megfigyelés és modellkövetés útján tanulnak – ez a Bandura tanuláselméleti modell. Nemcsak azt figyelik meg, hogy a szülő rendszeresen sportol-e, hanem azt is, hogyan viszonyul a mozgáshoz, megvan-e a tevékenység öröme, fontosnak tartja-e a szülő a mozgást, így tud rendszeresen apu vagy anyu találkozni a barátaival, vagy esetleg teljesítményhelyzetet csinál belőle.
Ha azt látják, hogy a rendszeres mozgás természetes része a hétköznapoknak, örömforrás, feltöltődés és az egészségről való gondoskodás egyik formája, nagyobb eséllyel alakul ki bennük is pozitív attitűd a mozgással kapcsolatban.
Az is lényeges szempont, hogy az adott tevékenység mennyire teljesíthető a gyermek számára. A szülő szabadidősportot folytat a feltöltődés, családi együttlét kedvéért, vagy pedig felnőttként is rendszeresen jár versenyezni, amibe a család kevésbé vagy egyáltalán nem tud integrálódni, esetleg háttérbe is szorul, illetve a szülő a gyermek felé is teljesítménycentrikus elvárásokat fogalmaz meg a sporttal kapcsolatban? Fontos azonban, hogy a szülő ne feltétlenül a saját sportolási szokásainak a másolását várja el a gyerektől.
Több fiatal pakol a szobájában, mint negyven éve, egyre több idős dolgozik, húszból egy magyar csak mellékesen tud időt szánni az evésre. Az elmagányosodás pedig egyre nagyobb veszély. A KSH időmérlegének részletei között találtunk több érdekességet, amely sokat elmond arról, hogyan változott meg a magyarok élete.
