Mindet kezdet nehéz, szokás mondani, de akkor is szükségünk lehet a biztatásra, ha már túl vagyunk az első lépéseken, akár hosszú-hosszú kilométerekkel is. Sokat tud erről mesélni mindenki, aki sportol, edz, tegye azt akár profiként, akár a hétköznapokban. Az univerzálisnak tűnő tapasztalat mögött megannyi egyéni tényező, történet húzódik meg.
Hogy a testmozgás milyen fontos a fizikai, lelki és szellemi egészségünk szempontjából, azt nem lehet elégszer leírni, sokan mégis óva intenek attól, hogy lustáknak nevezzük azokat, akik a napjaikba nem iktatnak be valamilyen plusz fizikai aktivitást. Daniel E. Lieberman paleoantropológus testedzéssel kapcsolatos tévhitekről szóló könyvében írja: ősi ösztöneink azt súgják, hogy kerüljük a felesleges fizikai aktivitást, spóroljunk az energiával, hiszen régen ez biztosította a túlélést – vagyis természetes, ha valaki vonakodik attól, hogy a szükségesnél többet mozogjon.
Eközben a mozgásszegény életmód napjaink egyik legsúlyosabb, globális méretű társadalmi és egészségügyi problémájává nőtte ki magát, vagyis nincs mit tenni, szembe kell mennünk evolúciós örökségünkkel. Szerencsére a szervezetünkben működnek olyan folyamatok, amelyek segítenek abban, hogy könnyebben rávegyük magunkat a plusz energiabefektetésre: az intenzív és hosszan tartó edzés után például
olyan vegyületek szabadulnak fel, amelyek rövid ideig tartó euforikus állapotot okoznak, és ez az érzés akár motivációként szolgálhat arra, hogy ne hagyjunk fel a rendszeres edzéssel.
Nem fáj, nem látványos, nem jelez azonnal – mégis alattomosan rombolja a szervezetet. A mozgáshiány ma már nem egyszerű életmódbeli, kényelmi kérdés, hanem az egyik legsúlyosabb, mégis alulértékelt népegészségügyi probléma. Miközben sokan a testsúlyttekintik az egészség legfőbb mércéjének, a szakértők szerint a valódi kockázat gyakran rejtve marad: az izomzat, az anyagcsere és a belső szervek működése már évtizedekkel a tünetek megjelenése előtt romlani kezd.
