Egy amerikai kórház fiatal ápolónője, Christina részt vett egy ikerszülésen, ahol egészséges, de nagyon korán, a 27. hétre érkeztek a babák. A nővér tudta ugyan, hogy ilyen esetekben a lehető legrövidebb időn belül gyógyszert szokás adni a koraszülötteknek, hogy megfelelően fejlődjön a tüdejük, ám a neonatológus szakorvos, dr. Drake nem adott erre utasítást. Christina már-már megszólalt, aztán mégis hallgatott, nem figyelmeztette az orvost, mert eszébe jutott, amikor dr. Drake az előző héten nyilvánosan megszégyenített egy ápolót, amiért az megkérdőjelezte az egyik utasítását.
Vajon bennünk naponta hányszor zajlik le hasonló tudatos kockázatelemzés, egyfajta mikroértékelés, amelynek során összemérjük egy fontos gondolatunk kifejezésének, illetve a kéretlen megszólalásért kapott esetleges megaláztatásnak vagy letorkolásnak a kockázatát? Ezzel a történettel és kérdéssel kezdi új könyvét Amy C. Edmondson, a Harvard Üzleti Iskolájának oktatója. Kötetének beszédes címe – Pszichológiai biztonság a munkahelyen – Útmutató a sikeres szervezethez, ahol jó dolgozni – arra utal, hogy a modern, tudásalapú gazdaságban csak azok a cégek lehetnek sikeresek, ahol a munkavállalók nem félnek kérdéseket feltenni, hangosan gondolkodni, illetve megosztani kételyeiket és kiforratlan elképzeléseiket. Ehhez pedig olyan, pszichológiailag is biztonságot nyújtó munkahelyi környezetre van szükségük, ahol mernek kockázatot vállalni, és akár hibázni is.
Miért félünk megszólalni?
A szerző húsz éve kutatja a szervezetek pszichológiai biztonságát, és meggyőződése, hogy a kiváló teljesítményhez olyan világban, ahol az innováció dönt sikerről vagy kudarcról, nem elég csupán jól képzett és motivált munkaerőt alkalmazni. A hozzáértő, jó szakemberek sem mindig képesek ugyanis a tudásuk szerint hozzájárulni a csapatmunkához a döntő fontosságú pillanatokban, ha nem osztják meg az ötleteiket a vezetőkkel, a munkatársaikkal. Márpedig sok helyen a dolgozók félnek megszólalni, akárcsak a bevezetőben említett ápolónő, mert tartanak a tévedéstől, vagy attól, hogy megsértik a főnöküket.
Ezen segíthet a pszichológiai biztonság, ami olyan légkör, amelyben „az emberek magabiztosan megnyilvánulhatnak, és önmaguk lehetnek”. Ilyen miliőben a munkatársak szabadon meg merik osztani másokkal az aggodalmaikat és tévedéseiket, anélkül, hogy megszégyenítéstől, büntetéstől, hibáztatástól vagy megaláztatástól kellene tartaniuk. A dolgozókat nem hátráltatja az interperszonális félelem (vagyis a nyíltságban rejlő kockázat), és sokkal inkább attól félnek, hogy nem teszik oda magukat teljes erőbedobással, mint attól, hogy megosszanak egy-egy potenciálisan érzékeny, ijesztő vagy hibás gondolatot. Nem úgy, mint Christina, aki konfliktuskerülésével talán még veszélybe is sodorhatta a kisbabákat.
