Traumareakció, ha állandóan azt vizslatjuk, hogy ki dühös ránk

Nagyon sok emberre jellemző – a nőkre különösen –, hogy folyton azon aggódnak, nehogy valaki megharagudjon rájuk. Hol a párjukról hiszik azt, hogy dühös rájuk, hol a barátnőjük miatt szoronganak, mert nem válaszolt azonnal az üzenetükre, máskor azon rágódnak akár egész éjjel, vajon mit jelent, hogy a kollégájuk elfelejtett köszönni nekik a mosdóból kifelé jövet. Paradox módon manapság különösen gyakran érezhetjük elfeledve magunkat, hiszen annyira hozzászoktunk az intenzív és azonnali kommunikáció ingereihez, hogy ha ezek valamilyen okból nem érkeznek, akkor túlélő üzemmódú énünk rögtön aggodalomra kapcsol.

Így vezeti be új könyvét Meg Josephson, a Most dühös vagy rám? – Engedd el, hogy mit gondolnak mások, és éld a saját életedet!. Az amerikai pszichoterapeuta azt vette észre, hogy az a görcsös megfelelni akarás, ami az említett viselkedés hátterében meghúzódik, valójában a túlzott alkalmazkodásról szól. Ez a viselkedésminta pedig azért veszélyes, mert megtanuljuk ugyan mindenki más szükségletét a sajátunk elé helyezni, de közben „elszalasztjuk a lehetőséget arra, hogy megismerjük saját magunkat, a szükségleteinket és a preferenciáinkat”. Társadalmunkban főként a nők kényszerülnek ebbe a helyzetbe, nekik kell állandóan túl sokat vállalni, magyarázkodni, mentegetőzni. 

Túlélőkészlet a gyerekkorból

A túlzott alkalmazkodás nem személyiségjegy – állítja Josephson –, hanem tanult traumareakció (a küzdés, a menekülés és a lefagyás mellett negyedikként), amelynek a gyökereit többnyire a gyerekkorban kell keresni, amikor a biztonságérzet fenntartásához elengedhetetlen mások (például kiszámíthatatlan szülők) érzelmeinek kezelése és a saját igények elnyomása. Kedvében járunk a fenyegető vagy bántalmazó személynek, mert azt akarjuk, hogy szeressen minket, és el akarjuk érni, hogy elégedett legyen velünk.

Ez a viselkedésforma sokszor a túlélés záloga lehet, és tudat alatt a hatalom érzését adja egy olyan társadalomban, ahol valójában megfosztanak minket attól – hívja fel figyelmünket a szerző. Ezért is alakult úgy, hogy a túlzott alkalmazkodás problémáját szinte észre sem veszik, hiszen annyira nagyra értékelt ez a viselkedés: önzetlennek tartanak minket, ha ilyenek vagyunk, vagy akár előléptetést is érhet. A legtöbbször a kaotikus otthoni gyerekkori környezet miatt kialakuló alkalmazkodás sokak számára annyira magától értetődő, mint a lélegzetvétel.