Betöltés...
Felébredünk, és az okosóránk megmondja, hogyan aludtunk. Dolgozunk, és statisztikák mérik a hatékonyságunkat. Posztolunk, és számok jelzik, mennyit ér a figyelem, amit kaptunk. Csakhogy a testünk, a kapcsolataink, a kreativitásunk és a boldogságunk nem mindig fér bele ezekbe a mércékbe. Van, amit nem mérni kellene, hanem újra megtanulni érezni. Nagy Gyöngyi pszichológus, sportszakpszichológus, mentáltréner írása.
Felébredek, és az okosórám mondja meg, hogyan aludtam. Az életfunkciókat monitorozó rendszer tájékoztat, hogy mikor vagyok kész a következő edzésre. A munkahelyemen bonyolult statisztikák jelzik, mennyire vagyok hatékony. A népszerűségemről pedig – ez már közhelyes – a közösségi média ad visszajelzést.
Tényleg?
Mennyire hihetek a számokban? Bízzam rá magam a számszerűsített visszajelzésekre és ne foglalkozzam azzal, amit legbelül érzek?
Nem, nem vagyok friss, akkor sem, ha az órám azt mondja, hogy mehetek edzeni: ma csak jóga lesz és szauna. Máskor pedig hiába ad alacsonyabb pontszámot, igenis jól aludtam, kifejezetten jól ébredtem, még egy kellemes álmomra is emlékszem. A munkahelyi statisztika adhat mennyiségi visszajelzést, de a kreativitásomról, vagy arról, hogy támogató voltam egy nehéz időszakot megélő kollégával szemben, képtelen bármit is kimutatni. Nem, nem érdekel, mennyire népszerű bármilyen aktivitásom a közösségi platformokon: közlöm, amit közölni akarok, eseményekről tájékozódom és kapcsolatot tartok a hozzám közel állókkal. Ehhez nagyszerű platformok, na de az énképem – hát ahhoz inkább máshol keresek reálisabb támpontot.
Miért fontos, hogy hagyjuk a gyerekeket focizni vagy zombiapokalipszisben túlélni? Miért játszanak kevesebbet a mai gyerekek? Egy új kutatásban a leglegitimebb szakértőket kérdezték: magukat a gyerekeket.
