Betöltés...

Izgalmas szex hosszú kapcsolatban? Íme, a 3 trükk

Nők és férfiak hasonlóképpen vagyunk megkomponálva: evolúciós biológusok szerint a hímneműek változatossággal és a nőstények magas számával igyekeznek szexuális étvágyukat szinten tartani, ami kisebb mértékben, de a nőkre is igaz. Miképp tudjuk hát hosszú távon is magas lángon tartani ugyanazt a viszonyt?

  • Pulzus

„Lehetséges ugyanazzal a partnerrel hosszú évekig izgalmas szexualitást átélni” – közölte nemrég a jó hírt Tillmann Krüger német pszichiáter, az emberi szexualitás biokémiai hátterének egyik legeredményesebb kutatója az Európai Szexuális Medicina Társaság oxfordi képzésén. A titok nyitját három pontban foglalta össze: maradjon meg a kíváncsiságunk egymás iránt, éljünk át közösen sok újdonságot, s néha szükséges némi kockázatkeresés, izgalom. Vegyük sorba, mit is jelent ez a „bűvös triád”.

Kockázatos kockázatkeresés

A lista végén kezdve: a kockázatkeresés jelentőségéről talán leginkább a baleseti sebészet orvosai tudnának beszámolni. A változatos helyszínek és pózok kipróbálása, s az új kalandok begyűjtése olykor kissé fájdalmasra sikerül. Mindamellett igényeljük az efféle izgalmakat, aminek oka a biológiánkban keresendő: a más forrásból származó izgalom (például a lebukás veszélye, merész mutatványok, autóvezetés) szexuális izgalommá konvertálható. Ugyanezért édesebb a szeretkezés vita után – mert eleve magasabb izgalmi szintről indulva kezdünk hozzá. Ez a parafíliák (az átlagtól eltérő szexualitás, az úgynevezett perverziók) titka is – különcségük, tiltott voltuk fokozza az izgalmakat.

Élethű példáját osztotta meg velem egy fiú az egyik előadásom után: neki iskolásként a helyesírási diktálási feladatok végén alakult ki mindig izgalmában az erekciója. Ennél azonban sokkal rosszabbul járt egyik gimnáziumi osztálytársa, aki a teljes érettségit ücsörögte végig tökéletes merevedésben. Ez idegrendszerünk (szimpatikus aktivitás) és biokémiánk vicces játéka velünk, hogy valamiért ugyanarra a biológiai „kapcsolóra” huzalozott egyszerre többféle működést. Ennek köszönhető egyben az is, hogy miért esünk inkább szerelembe jellemzően a hétköznapi élményektől eltérő, extrém körülmények között.

Helikopteren csüngve vagy ablakon kiesve
Shutterstock

 

 

 

 

 

 

 

 

Az esemény kulcsa a dopamin, amelynek termelődését a stesszhormonok (kortizol, adrenalin, noradrenalin) magas szintje serkenti. Nem véletlen, hogy a szerelembe zuhanás még az amerikai filmek narratívájában is például helikopteren csüngve vagy ablakon kiesve következik be, mivel ezt jól tudják a forgatókönyvírók is: az ilyen közös élmények fokozzák a szexuális érdeklődést. Milyen tanács vonható le tehát ebből az elméleti tudásból? Az izgalmas közös kalandok és élmények (még ha nem szexuálisak is!) kellemesen fűszerezik a kapcsolatunkat. Keresni kell tehát az új, szokatlan, de jó élményeket, kihívásokat, hisz azok mind az unalom és megszokás ellen hatnak.

Emellett még egy roppant pozitív hozama is van a közös házon kívüli programoknak, nevezetesen az, hogy csinosan felöltözünk hozzá, és „viselkedünk”. Így alkalmunk nyílik ismét olyan kontextusban rácsodálkozni párunk nagyszerűségére, mint amikor megismertük, és amiért beleszerettünk: eleganciájára, társas sármjára, kisugárzására és egyéb kvalitásaira. S tegyük hozzá: egészségesen csiklandozó mértékben felkeltett féltékenységünk is az erotikát szolgálhatja, hisz izgalomfokozó, ha látjuk, hogy párunk másoknak is tetszik – viszont ő minket választott. Ezek a felvillanások és emlékek az otthoni papucsos-mamuszos találkozások során alaposan meg tudnak fakulni – márpedig szükségesek.

Hevesi Krisztina pszichológus cikke teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, augusztus 18-án megjelent számában olvasható, mely a kreativitással, tehetséggondozással, önmegvalósítással, az izgalmassá tehető párkapcsolatokkal, a sokoldalú családi élettel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!

Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Szaglógödröcskéinktől is függ, hogy kibe leszünk szerelmesek

Van, akit az első pillanatban vonzónak találunk, más mellett pedig hiába lenne minden rendben, nem történik semmi. A párválasztásban szerepet játszhatnak korai kötődési mintáink, saját énképünk, a hasonlóság és különbözőség, sőt akár a másik ember testszaga is. De mennyit tudunk ma valóban arról, mi dönti el, kibe szeretünk bele?