„Az izoláció és a magány nagy hatással volt az életemre. Fogékonyabb lettem betegségekre, felhagytam a kedvenc tevékenységeimmel, egészségtelen viszony alakult ki a munkámhoz, szinte egy lettem vele, elszigetelődtem a családomtól és drasztikusan csökkent a baráti köröm is” – idéznek egy vallomást az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) társas kapcsolatokról szóló jelentésében. Ez a dokumentum azután született, hogy megállapították: a magány az egyik legjelentősebb globális egészségügyi probléms.
Egy sokat idézett összehasonlítás szerint a magány és a társadalmi elszigeteltség egészségügyi kockázata megegyezik azzal, mintha valaki naponta elszívna 15 szál cigarettát,
ahogyan arról is olvasni, hogy nagyobb veszélyt jelenthet, mint a mozgásszegény életmód, az elhízás vagy a légszennyezés. Egy viszonylag friss becslés alapján pedig a magány önmagában évente körülbelül 871 ezer halálesetért felelős.
A társas kapcsolatok és azok hiányának hatásait sokan mások is számszerűsítették. Most három példát hoznánk fel: egy több mint 300 ezer ember adatait vizsgáló, átfogó metaanalízis rávilágított arra, hogy az erősebb társas kapcsolatokkal rendelkező embereknek másfélszer akkora esélyük van a túlélésre, mint azoknak, akiknek gyengébbek a kapcsolataik. Más kutatási eredmények szerint a magány 22 százalék és 26 százalék közötti mértékben emeli meg a halálozás kockázatát, de találni olyan forrást is, amely szerint a tartós közösségi elszigeteltség 29 százalékkal növeli ezt a veszélyt.
A magány vajon mi?
Dr. Albert Fruzsina, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének kutatóprofesszora és a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének egyetemi tanára szerint szokás a magány mértékére vonatkozóan – helytelenül – abból levonni következtetést, hogy az egyedülállók vagy egyszemélyes háztartások aránya emelkedik. Ugyan ha valakinek nincsen párkapcsolata, vagy egyedül él, az valóban növeli annak az esélyét, hogy magányosnak érzi magát, de nem lehet egyenlőséget tenni a kettő közé.
A magány annak a szubjektív megtapasztalása vagy megélése, hogy az egyén számára a társas kapcsolatai nem elegendő számúak vagy minőségűek.
Utóbbira jó példa a társas magány: lehet, hogy valaki nagy családban él, de nincsenek kielégítve az érzelmi és egyéb szükségletei, míg lehet, hogy egy egyedülálló mindezt megkapja a baráti körétől.
