A biohacking vonzereje részben abból fakad, hogy sokak szemében ez a tudatos életmód adatvezérelt változata. Ez a benyomás nem is alaptalan, hiszen amit ma biohackingnek nevezünk, annak a nagy része valóban egészségmegőrző törekvés – csupán új technológiai eszközökkel és adatalapú szemlélettel felvértezve.
Lehet ezen gúnyolódni, lehet rajongani is érte, de egyik reakció sem visz közelebb a jelenség megértéséhez. A biohacking ma már inkább gyűjtőfogalom, mint jól körülírható irányzat. Elfér benne a józan egészségmegőrzés, a tudományosan még bizonytalan ígéret és a gondosan csomagolt marketing. Egyik oldalon alvás, mozgás, vércukor-monitorozás, a másikon peptidek, infúziók és off-label protokollok (vagyis egy gyógyszer nem a gyártó által javasolt alkalmazása). Nagyon különböző dolgok szólalnak meg tehát ugyanazon a hitelességet sugalló hangon.
Inzulinrezisztencia, 2-es vagy 1-es típusú cukorbetegség, esetleg szimpla fogyás – több oka is lehet annak, hogy valaki belekezd a vércukorértékei folyamatos nyomon követésébe. De mit remélhetünk a glükózmonitortól? Mennyibe kerül, és mekkora kényelmetlenséggel jár? Miért érdemes sonkát enni a sárgadinnyéhez, és mi viszi le jobban a cukrot, a séta vagy az úszás? Rákóczi Gabriella anyagcserekutatóval beszélgettünk a glükózmonitorról, és kifaggattuk tapasztalataikról az eszközt használó kollégáinkat is.
A jelenség mögött meghúzódó vágy nagyon is ismerős. Az ember szeretne minél tovább egészséges, aktív, szellemileg friss és önálló maradni. Nem véletlen, hogy a téma körül mára valóságos rajongói kultusz alakult ki – a szó legszorosabb értelmében. Carl Zimmer, a New York Times tudományos újságírója egy 2025-ös podcastban mesélte el, hogy a New York-i Don't Die Summiton a közönség Bryan Johnsonnal együtt skandálta a „Don't Die” jelszót, miközben a színpadon kiegészítőkről, peptidekről és biológiai életkortesztekről folyt a szó. Zimmer beszámolójában a jelenet egyszerre idézi egy tudományos konferencia, egy techbemutató és egy önsegítő szeánsz hangulatát.
A biohacking itt már nem csupán szokások és rutinok gyűjteménye, hanem önálló szemléletmód, amely az öregedést nem puszta sorsként, hanem mérhető és befolyásolható folyamatként kezeli.
Lehetőségből kényszer
A biohacking népszerűsége önmagában nem meglepő. A gond ott kezdődik, ahol a tudatos egészségmegőrzés szinte észrevétlenül folyamatos önellenőrzéssé alakul át. Ahol egy ponton már nem kapaszkodót ad, hanem megerősítést és visszaigazolást arra, hogy elég fegyelmezetten élünk. Innen pedig már rövid az út a kényszeres optimalizálásig, ahol a kíváncsiságból kontroll, a megelőzésből pedig szorongást termelő gyakorlat lesz.
A biohacking egyik lényegi vonása éppen az, hogy feloldódnak a határok. Aki ma a hosszú élet nyomába ered, ugyanazzal a nyelvvel találkozik akkor is, amikor a rendszeres mozgásról olvas, mint akkor, amikor fiatalító plazmacseréről vagy off-label gyógyszerhasználatról hall. Az üzenet mindkét esetben hasonló: „tedd meg most, hogy később tovább maradj fiatal”. Közben viszont egyre nehezebb különbséget tenni életmód, prevenció, tudományos kísérlet és kereskedelmi termék között.
