Betöltés...
Az Ultrabalatonon indulók is megtapasztalhatják, hogy önmaguk és az esetleges holtpontok legyőzéséhez fizikai, mentális és érzelmi akadályokat is le kell küzdeniük. Mi történik a futók szervezetében a 30. kilométer táján? Miért jutnak el a férfiak gyakrabban a (vég)kimerülés határáig, mint a nők? És mikor érdemes megkötni az Odüsszeusz-szerződést?
„Úgy éreztem magam, mint egy nagy lyukú darálón áthaladó marhahús. Nagyon szeretnék előrefelé haladni, de a testem egyszerűen nem teljesíti a kívánságomat. Mintha egy autó teljesen behúzott kézifékkel kapaszkodna fölfelé egy emelkedőn. A testem szinte szét akart esni, elengedni a kötéseknél. Elfogyott az olaj, kilazultak a csavarok, nem illenek egymásba a fogaskerekek.” Így fogalmazta meg Murakami Haruki világhírű japán író, nem mellesleg közismert hosszútávfutó, milyen érzése támadt, amikor egy 100 kilométeres versenyen – valamikor az 55. kilométer után – eljutott a holtpontra. A Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című, magyarul először 2012-ben megjelent kötetében a szerző arról is beszámolt, hogy miután vagy 20 kilométeren át kínlódott, egyszer csak, „akárha sziklafalon jutottam volna át, a túloldalon találtam magam”.
A pánikbetegségben szenvedők gyakran éppen azoktól a testi tünetektől félnek a legjobban, amelyeket maga a szorongás vált ki. Egy új kutatás szerint a rövid, magas intenzitású edzés segíthet csökkenteni ezt a félelmet, és hosszabb távon mérsékelheti a pánikrohamok gyakoriságát is.
