Betöltés...

Schwab Richárd: Nem csak az számít, mennyi kávét iszunk, hiszen genetikailag meghatározott, kinek mennyi koffein van eleve a szervezetében

A gyulladásos bélbetegség diagnózisa után sokan a reggeli kávéról is lemondanak, mert attól tartanak, hogy a koffein ronthatja a tüneteiket. A legújabb kutatások azonban árnyalják a képet: a kávéfogyasztás és a Crohn-betegség, illetve a colitis ulcerosa kapcsolatában olyan összefüggéseket találtak, amelyekre érdemes odafigyelni. Vajon valóban árt a kávé a gyulladt bélnek, vagy bizonyos esetekben még kedvező hatása is lehet? Mennyi koffein számít mérsékelt mennyiségnek, és miért reagálhat egészen másképp ugyanarra a kávéra két ember szervezete? Gasztroenterológusokat kérdeztünk.

A gyulladásos bélbetegségek (angol rövidítéssel IBD) két fő formája a Crohn-betegség és a colitis ulcerosa. Mindkettő krónikus, hullámzó lefolyású gyulladás, amely jellemzően fiatal felnőttkorban kezdődik, és egy életen át elkíséri a beteget. 2019-ben világszerte nagyjából 4,9 millió beteget tartottak nyilván. Az előfordulás nemcsak a nyugati világban nő, hanem mindenütt, ahol megjelennek és elterjednek a fogyasztói társadalommal együtt járó civilizációs ártalmak. A betegség élethosszig tartó immunmoduláns kezelést igényel, és a betegek egyik leggyakoribb kérdése az, hogy mit tehetnek az életmódjukat illetően, ezen belül is mit ehetnek és ihatnak.

https://pulzus.hvg.hu/egeszseg/20261004_human-talks-2026-konferencia-cukorfuggoseg-mikrobiom-immunterapia

Miért reagál másképp a szervezetünk a koffeinre?

„A rendelőben szinte nincs olyan frissen felfedezett IBD-s beteg, aki ne kérdezne rá, hogy a reggeli kávé fogyasztása a betegség lefolyását vagy a kezelés sikerességét befolyásolja-e, azaz ihat-e kávét, és ha igen, akkor milyet és hogyan” – mondja Dr. Tóth Gábor Tamás gasztroenterológus, aki több mint 30 éve gondoz gyulladásos bélbetegeket. „Sokan már a diagnózis napján lemondanak róla, mert valahol azt olvasták, hogy árt. Erre azonban eddig nem volt bizonyíték, sőt a kép sokkal árnyaltabbá vált.”

Hozzászólások

Magyarokra fejlesztett epigenetikai órán dolgozik egy kutatócsoport

Két egykorú ember szervezete nem feltétlenül ugyanabban az ütemben öregszik. A társadalmi-gazdasági helyzet az epigenetikai öregedés egyes mutatóival is összefügghet, ráadásul ezek közül néhány már gyermekkorban kimutathat – állapította meg egy átfogó tanulmány. Cikkünkben annak jártunk utána, mit mérnek valójában az epigenetikai órák, és mit jelenthet mindez magyar szemmel.