Betöltés...

Nem az a baj ez energiaitallal, hogy mi van benne, hanem hogy mit csinálnak, akik isszák

A magyar középiskolások és egyetemisták túlnyomó többsége ivott már valamilyen energiaitalt, jelentős részük rendszeres fogyasztó. Az italok hatásai mellett az is aggasztó, hogy fogyasztásuk más káros szokásokkal jár együtt a kutatások szerint.

  • HVG

Az energiaitalok fogyasztása az elmúlt években jelentősen megnövekedett, különösen a fiatalok körében. A serdülők többsége ivott már energiaitalt, és körülbelül 10–20 százalékuk rendszeres fogyasztó – derül ki az Energiaitalok: összetétel, élettani hatások és egészségkockázatok című tanulmányból, amelyet az Orvosi Hetilap közölt. A Kocsis Éva, Botkáné Katona Zita és Pusztafalvi Henriette kutatók által jegyzett cikk szerzői számos nemzetközi és hazai publikációt vizsgáltak meg, kiemelten figyelve a kamaszokkal kapcsolatos eredményekre.

A magas koffeintartalmú, gyakran cukrot és egyéb stimuláns hatású összetevőket – például taurint vagy guaranát – tartalmazó energiaitalok fogyasztása az egész világon megnőtt. A globális energiaital-piac értéke 2020-ban mintegy 45,8 milliárd dollár volt, 2031-re pedig becslések szerint már meghaladhatja 108 milliárd dollárt. Ennek a szárnyalásnak nem csak gazdasági vonzatai vannak, a növekvő fogyasztás közegészségügyi szempontból is figyelmet érdemel. Egyre több vizsgálat utal ugyanis arra, hogy a fiatalok energiaital-fogyasztása összefüggésbe hozható különböző egészségügyi és viselkedési kockázatokkal.

Hozzászólások

Már a saját családunkban is ellenséget látunk? Így lehetne begyógyítani Magyarország politikai sebeit

Egy politikai korszak nem ér véget attól, hogy lezárul egy választás, megbukik egy rendszer vagy elcsendesedik egy kampány. Ahogy a feldolgozása sem ér véget annál, hogy megértjük, mi történt velünk. A következő lépés az, ha tisztázzuk: hogyan lehet visszaszerezni a hétköznapi kontrollt, a bizalmat, a vitaképességet és a közös cselekvés élményét egy olyan társadalomban, ahol sokan megtanultak hallgatni, gyanakodni, elkerülni egymást vagy politikai oldalak szerint mérni az embereket.