Betöltés...

Így alakul át a testünk, ha zenét hallgatunk

Ha a zene hatásairól beszélünk, elsősorban azt szoktuk kiemelni, hogy érzelmeket hoz létre, illetve felerősít vagy éppen elcsendesít. A zene hatása ennél még több: érzelmeinken keresztül a testünkben is változásokat idézhet elő.

  • Pulzus

A zenével foglalkozó vizsgálatok tanúsága szerint azok a zenedarabok, amelyeket lassú tempó (40–72 metrum) jellemez, és dallamos, kissé romantikus hangvételben szólalnak meg, általában a vizsgálati alanyok ellazulását eredményezik: a pulzusszámuk csökken, a vérnyomásuk alacsonyabb lesz, izmaik elernyednek. A zene tehát szedatív, relaxáló hatást fejtett ki a szervezetükre.

Ellenben a gyors tempójú (100-as metrum feletti), feszes ritmikájú és az optimálisnál nagyobb hangerővel lejátszott muzsika általában stimulálja a szervezetünket, vagyis szaporábbá válik a szívverésünk és a légzésünk, emelkedhet a vérnyomásunk. A stimuláló zene tehát szimpatikus idegrendszeri aktivitást vált ki a testünkben – ez részben akkor jelentkezik, amikor a szervezetünk nagy erőfeszítésre (például menekülésre) készül fel, vagyis lényegében egyfajta stresszreakciót élünk át.

Karajan magánrepülőgépe

Természetesen ezek az összefüggések tovább árnyalhatók, és több mint száz vizsgálat áll rendelkezésünkre mind a zenehallgatásnak, mind pedig az aktív zenélésnek a testre gyakorolt hatásairól. A leggyakrabban vizsgált pszichofiziológiai válaszok leginkább a szívritmus és a pulzusszám fent említett méréséhez kapcsolódnak, illetve a vérnyomás változásának nyomon követése mellett a bőrellenállást, a különböző biokémiai reakciókat és a vér oxigénszintjének változását is meg szokták figyelni.

A vér oxigénszintjei
Shutterstock

Kedvenc példám egy 1977-ben végzett kutatás, amikor is Herbert von Karajan osztrák karmester testi reakcióit vizsgálták két igen eltérő szituációban. Miközben teljes átéléssel vezényelte Beethoven III. Leonóra-nyitányát, a pulzusszáma jóval magasabb volt, mint amikor a magánrepülőgépét vezetve landolt a reptéren, pedig ez utóbbi esemény sem nevezhető stresszmentesnek.

A „chills” hatás

A zene által kiváltott hatásokat vizsgálva a kutatók felfigyeltek egy olyan jelenségre, ami jól megfigyelhető élettani reakciókat vált ki a testünkből. Ezt zenei „chills” (borzongás) vagy helyenként „thrills” (izgatottság) hatásnak is nevezi a szakirodalom. Talán a magyar fordítás megtévesztő, de alapvetően pozitív élményről van szó.

Magam is nagyon sokszor átéltem a zenei „chills” érzését, mégis az egyik legemlékezetesebb élményem tizenéves koromban történt. Bementem egy hanglemezboltba, hogy megvásároljam Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét. Sajnos éppen nem volt kapható, de miután az eladó megtudta, hogy hegedülni tanulok, előkapott egy bakelit korongot, és feltette Mendelssohn e-moll hegedűversenyének első tételét.

Stimulálás vagy relaxálás
Shutterstock

Szinte földbe gyökerezett a lábam, olyan csodálattal vegyes izgalom vett erőt rajtam. Éreztem, hogy a felcsendülő dallam szépsége átjárja az egész testemet. Hogy pontosan mikor éljük át a chills-hatást, nem lehet előre megjósolni. Valószínűleg akkor, ha zene hallgatása során hirtelen kielmekedő esztétikai élményben van részünk.

A „chills” többnyire stimulatív jellegű testi reakciókat vált ki, mint általában az erős pozitív-élmények: felgyorsul a szívverésünk, megnövekszik a bőrellenállás, felgyorsul a légzésünk. A „chills” néhány másodpercig, de akár egy percig is eltarthat.

A gyógyító zene

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha a zenehallgatás, az aktív zenélés vagy éneklés többé-kevésbé képes kontrollálható testi változásokat okozni, talán sikerrel alkalmazható bizonyos típusú betegségek kezelésének elősegítésére is. A célzott zeneterápiás foglalkozások során a szedatív, nyugtató zene szerepet játszhat a stresszel és a szorongással kapcsolatos megbetegedések gyógyításában is, ahol a magas fiziológiai arousal szint (a túlzott szimpatikus idegrendszeri aktivitás) csökkentése fontos szempont.

Végül pedig számos kutatás tanúskodik arról, hogy mind a zenehallgatás, mind az aktív zenélés hatással lehet az immunrendszerünk működésére is. Daisy Fancourt, a londoni Royal College of Music kutatója nemrég bizonyította, hogy depressziós betegeknél hat hét rendszeres zenei foglalkozás – a résztvevők dobolni tanultak – jelentős mértékben csökkentette a fontos stresszhormon, a kortizol nyálban mért szintjét. Továbbá egyéb hormonok vizsgálata során megállapították, hogy a beavatkozás növelte az immunrendszer aktivitását.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, amely lelkünk sötét és napos oldalával foglalkozik.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.

 



Hozzászólások
A HVG Extra Pszichológia negyedévente megjelenő női magazin - tematikus lapszámaiban olyan érdekes és informatív témákkal foglalkozik, amelyek nap mint nap felbukkannak életünkben. A magas színvonalú, szórakoztató magazin igényes tartalmával legalapvetőbb élethelyzeteink nehézségeire kínál megoldási alternatívákat.

Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet

Sok vendéget zavar, amikor rég nem látott ismerősével beül egy helyre egy kávéra, és a másik asztalnál emelt hangon online értekezlet zajlik. Sok vendéglátóst pedig az zavar, hogy az órákig mítingelő vendég csupán egy eszpresszó áráért foglalja a teret. Nemrégiben laptophasználatot visszaszorító intézkedéseket vezettek be több budapesti helyen is, így már nem lehet a nap bármely órájában vagy a kávézó teljes területén órákig dolgozgatni és az asztalt elfoglalni. De miért csinálják ezt egyes vendégek, és hogyan lehet közösen kialakítani egy vonzó kávéházi kultúrát?